Pesti Srácok

Elfogták a soproni fegyveres rablás feltételezett elkövetőit

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Soproni Rendőrkapitányság nyomozói kézrekerítették azt a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megverték, és egy feltehetően gáz- és riasztófegyverrel megfenyegették negyedik társukat, majd elvették a pénzét és telefonját.

A rendőrségre 2020. december 31-én 19 óra 41 perckor érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Sopronban, a Terv utcában egy sérült fiatalember fekszik az úton. A helyszínre kiérkező mentősök kórházba vitték a férfit, ahol megállapították, hogy súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy két, általa látásból ismert férfival italozott a lakóhelyén, majd elindultak egyikük lakására, hogy ott folytassák tovább a mulatozást. Amikor odaértek, a két férfi nekiesett, fejbe rúgták, ököllel ütötték, majd a földön áthúzták az ingatlan hátsó részéhez, ahol részben levetkőztették őt. Később csatlakozott a verekedőkhöz egy harmadik elkövető is, aki egy fegyverrel megfenyegette a már földön fekvő sértettet, egyszer a levegőbe lőtt, majd a pisztoly markolatával megütötte az arcát. Ezután elvették a megvert fiatalember pénzét és mobiltelefonját.

A bántalmazott által adott személyleírás alapján a rendőrök néhány órán belül beazonosították két támadóját, B. Zsolt András 30 éves soproni, valamint B. László 29 éves debreceni lakosokat. Mindkettőjüket a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el, majd a megyei rendőr-főkapitányságra történt előállításukat követően a nyomozók fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket – írja a Police.hu.

A kihallgatások eredményeként, a nyomozás további szakaszában a rendőrök beazonosították, majd 2021. január 1-jén elfogták a harmadik verekedőt is, a 36 éves H. Péter László soproni lakost, akit szintén őrizetbe vettek, majd gyanúsítottként kihallgattak. A 36 éves gyanúsított lakóhelyén a nyomozók több fegyvert is lefoglaltak; azt, hogy közülük melyiket használták a bűncselekmény elkövetése során, szakértők bevonásával vizsgálják. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. január 2-án előterjesztést tett mindhárom férfi letartóztatásának indítványozására.

PestiSracok facebook image

Forrás: Police.hu; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.