Pesti Srácok

Emmanuel Macronnal egyeztetett telefonon későbbi együttműködésükről Joe Biden

Emmanuel Macronnal egyeztetett telefonon későbbi együttműködésükről Joe Biden

Az Európai Unió tagállamainak vezetői közül Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett elsőként telefonon beiktatása óta Joe Biden amerikai elnök – derül ki a francia elnöki hivatal által vasárnap éjjel kiadott közleményből. Az Élysée-palota hangsúlyozza, hogy a két államfő között nagy a véleményegyezés sok jelentős kérdésben, így a klímaváltozás elleni harcban és az koronavírus-járvány elleni együttműködésben az Egészségügyi Világszervezeten (WHO) keresztül.

A francia elnöki hivatal kitért arra, hogy Biden és Macron kész együttműködni a közel-keleti béke és az iráni atomprogram ügyében is. Macron környezetéből úgy nyilatkoztak, hogy a két elnök mintegy egy órát beszélt egymással angol nyelven. A Fehér Ház arról számolt be, hogy Biden biztosította Macront, hogy Washington szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatait legrégibb szövetségesével, Franciaországgal, és meg szeretné erősíteni a transzatlanti kapcsolatokat a NATO-n keresztül, valamint az Egyesült Államok partnerségét az Európai Unióval. Biden és Macron abban is egyetértett, hogy együtt kell működni a Covid-19 és a klímaváltozás elleni harcban, valamint a világgazdaság talpra állításában – tudatta a Fehér Ház. Az Élysée megjegyezte, hogy a két elnök nagyon szoros kapcsolatban lesz a következő hetekben, de a világjárvány miatt személyes találkozó nem megoldható. Múlt szerdai beiktatása óta Joe Biden Justin Trudeau kanadai kormányfővel és Boris Johnson brit miniszterelnökkel tárgyalt telefonon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPApool/Claude Paris

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.