Pesti Srácok

Érzékenyítés – Feketékről szól az Amerikai Filmintézet toplistájának a fele

null
Houston, 2020. június 8. Gyászolók várakoznak, hogy végső búcsút vegyenek a feketék elleni rendőri erőszak áldozatává vált afroamerikai George Floydtól a houstoni The Fountain of Praise templomban felállított ravatalnál 2020. június 8-án. Floydot május 25-én Minneapolisban egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, később pedig a kórházba szállítás közben meghalt. Flyodot június 9-én még egyszer elbúcsúztatják, majd végső nyugalomra helyezik édesanyja mellett. MTI/AP/Eric Gay

Az AFI a díjszezon elején hozza nyilvánosságra az előző évben bemutatott produkciók közül a legjobbnak ítélt filmeket. A testület választása rendszerint jól jelzi, hogy mely alkotások kerülnek a figyelem középpontjába a filmipar fontos díjai, köztük a Golden Globe- és az Oscar-díjak odaítélésekor. A lista kiválasztásánál jól érzékelhetően fontos szempontnak számított az afroamerikaiak iránti érzékenyítés témája, hiszen a listán szereplő tíz filmből öt a feketékről szól.

A tízes listára került Spike Lee Az 5 bajtárs című, vietnami veteránokról szóló filmje, a közelmúltban elhunyt Chadwick Boseman utolsó produkciója, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című zenés film, a One Night in Miami című, a hatvanas évek ikonjait, Cassius Clayt, Sam Cooke-ot, Malcolm X-et és Jim Brownt megszólaltató filmdráma, és a Fekete Párducok egyik vértanúvá vált aktivistájáról, Fred Hamptonról forgatott, Judas and the Black Messiah című életrajzi dráma.

Emellett az Amerikában a 80-as években letelepedő koreai bevándorlócsaládról szóló Minari, a Lelki ismeretek című Pixar-animáció, az Aaron Sorkin rendezésében készült A chicagói 7-ek tárgyalása, a velencei filmfesztiválon és Torontóban is díjazott A nomádok földje és David Fincher Mank című, a 30-as évek Hollywoodját bemutató filmje szerepel a kiválasztott filmek között. A Hamilton című történelmi musical filmváltozatát az AFI különdíjjal jutalmazta.

Az Amerikai Filmintézet díjazott alkotásait egy filmesekből, kritikusokból és tudósokból álló testület választja ki. A testület évente tíz filmes és tíz televíziós produkció egész alkotói stábját díjazza. A tíz televíziós produkció közé került idén a Better Call Saul, a Bridgerton, A korona, a The Good Lord Bird, a Lovecraft Country, a The Mandalorian, a Mrs. America, A vezércsel, a Ted Lasso és A másik út. A Golden Globe-jelöléseket a jövő héten hozzák nyilvánosságra, az Oscar-jelöléseket pedig március 15-én.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Eric Gay

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.