Pesti Srácok

Gyermekéleteket veszélyeztethet a TikTok ellenőrizetlen használata, Olaszországban meghalt egy kislány

Gyermekéleteket veszélyeztethet a TikTok ellenőrizetlen használata, Olaszországban meghalt egy kislány

Egy tíz éves kislánynak kellett meghalni ahhoz, hogy Olaszországban is elkezdjenek érdemben foglalkozni a TikTokkal. A közösségi portálon egymást érik az egyre brutálisabb játékok, kihívások a gyerekek között, kontroll nélkül készíthetik ki egymást. Most vizsgálják a történteket, nyomoz a rendőrség az ügyben -írta a 444 a Guardianra hivatkozva.

A „fojtogatós játék” (choking game, scarfing) során a cél, hogy a „játékos” elkösse az agy vér- és oxigénellátását, ami fulladásos állapotot idéz elő, és ájulásközeli, de egyben eufórikus érzést kelthet. Gyerekek és fiatal kamaszok körében egyre gyakrabban hallani az ilyen kihívásokról, és a jelenség a közösségi videómegosztók dzsungelében nem először vezet tragédiához. Az olasz hatóságok a nyomozás idejére azt kérték a TikToktól, hogy függesszék fel minden olyan fiók elérését, ahol nem bizonyítható egyértelműen, hogy a felhasználó életkora meghaladt a cég felhasználási feltételeiben meghatározott 13 éves életkorát. A kislányt Palermóban érte a halál, ötéves húga talált rá a fürdőszobában, mobiltelefonja mellett.

A kínai ByteDance által működtetett TikTok azt közölte: nincs tudomásuk olyan tartalomról a megosztóhálózaton, amely esetleg arra bíztathatta a volna a kislányt, hogy részt vegyen egy ilyen „kihívásban”, de a cég együttműködést ajánlott az olasz hatóságoknak a nyomozáshoz. A kislány születi a Republica c. napilapnak azt nyilatkozták, hogy a lány egyik barátnője is azt állította, hogy ájulós játékot játszott. A szülők tudtak arról, hogy lányuk felhasználója a TikToknak, de úgy hitték, csak táncoláshoz és videózáshoz használja az alkalmazást. Decemberben az olasz adatvédelmi hatóság pert is indított a TikTok ellen, amiért nem tesznek eleget a kiskorúak védelme érdekében, és nem ellenőrzik kellő szigorral, hogy milyen korúak a szolgáltatást használó userek. (Guardian)

Forrás: Guardian.hu, fotó:MTI/EPA/Hayoung Jeon

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.