Pesti Srácok

Hamarosan Európában is elérhető lesz az orosz vakcina, mert egymillió oltás után sincsenek negatív tapasztalatok

Hamarosan Európában is elérhető lesz az orosz vakcina, mert egymillió oltás után sincsenek negatív tapasztalatok

Már nem kell sokat várni, hogy Európában is elérhető legyen az orosz Szputnyik V oltóanyag, amivel már mintegy egymillió embert oltottak már be és eddig semmilyen nem várt mellékhatásról nem érkezett visszajelzés – számolt be az MTI az M1 aktuális csatorna szombati adására hivatkozva. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a műsorban kiemelte: a felelős politikusok látják a vakcina szükségessségét, az orosz vakcina beszerzését pedig már a német kancellár is támogatja.

Szentiványi Mátyás a műsorban a magyar engedélyeztetési folyamatokról elmondta: az OGYÉI feladata a vakcina dokumentációjának átvizsgálása és kiértékelése, magát az oltóanyagot pedig laboratóriumban vizsgálja a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Kiemelte: mindkét folyamat szükséges az engedély kiadásához. A szakember beszélt arról is, hogy kollégái Oroszországba utaztak a gyártási folyamatokat megnézni, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig Moszkvába utazott, ahol többek között a szakemberekkel is beszélt.

– fűzte hozzá. A főigazgató az orosz oltóanyagról elmondta, hogy egy adenovírus-vektorvakcina, csakúgy, mint a brit AstraZeneca, hatékonysága pedig éppúgy 90 százalék feletti. A kínai vakcináról is szó esett a műsorban, de ennek magyarországi engedélyeztetése még odébb van, mivel annak vizsgálatát később kezdték el.

PestiSracok facebook image

Kiemelt kép: MTI/ANSA/EPA/Tino Romano

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.