Pesti Srácok

Horvátországi földrengés – egy iskola és egy templom felújításában vesz részt Magyarország

null

Petrinjában egy iskola, Zazinában pedig egy katolikus templom felújításában vállal részt Magyarország – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a földrengés sújtotta közép-horvátországi Petrinjában szerdán, ahol Zdenko Lucic horvát külügyi államtitkárral meg is tekintette az épületeket.

Az államtitkár az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: az iskola, ahová körülbelül 450 gyerek jár, súlyosan megsérült a földrengésben. A zazinai templom pedig, amelynek felújításában részt vesz Magyarország, Szent Miklós és Szent Vid temploma. Szavai szerint abban bíznak, hogy a magyarországi segítség az itt élő több tízezer ember helyben maradását szolgálja.

– mondta. Az államtitkár felajánlotta továbbá, hogy a földrengés sújtotta területről kétszáz horvátországi gyermeknek a nyaraltatását is biztosítják Magyarországon, amit a magyarországi Országos Horvát Önkormányzattal közösen bonyolítanak le.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. A magyar kormány segítségén túl január 20-ig a Mol Nyrt. felajánlásában 56 lakó- és szaniterkonténer is érkezik Petrinjára; ezekkel azokon a családokon segítenek, akik a földrengésben elvesztették otthonaikat – magyarázta az államtitkár. Soltész továbbá kiemelte a magyarországi egyházak, illetve karitatív szervezetek és civilek felajánlásait, valamint a magyarországi horvátok országos önkormányzatának támogatás és gyűjtését. Szép kezdeményezésnek nevezte a Magyarországon "idegenlégiósként" tartózkodó horvát élvonalbeli sportolók összefogását is, akik besegítettek a gyűjtésbe. Az államtitkárt Darinko Dumbovic, Petrinja polgármestere is fogadta, aki megköszönte a magyar támogatást, amely szavai szerint kiemelkedőnek számít mind gyorsaságban, mind mértékében. Soltész Miklós Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszterrel is találkozik Zágrábban.

December 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.