Pesti Srácok

Ismét tüntettek Prágában a járványügyi korlátozások ellen

Ismét tüntettek Prágában a járványügyi korlátozások ellen

Mintegy másfél-kétezer ember tüntetett vasárnap délután Prágában a közéletet korlátozó kormányzati intézkedések ellen. A Vencel téren lezajlott tüntetés résztvevőinek többsége megsértette a kötelező óvintézkedéseket azzal, hogy maszk nélkül vett részt az akción, és nem tartották be a két ember közötti kötelező, legalább kétméteres távolságot sem. A rendőrség több ízben is felszólította a tüntetőket az érvényes intézkedések betartására, de erővel nem avatkozott közbe.

Az Emberek vagyunk, nem lehet minket kikapcsolni jelszó jegyében lezajlott akciót a Chcípl PES (Megdöglött a Kutya) civil mozgalom rendezte. A PES, a hivatalos járványellenes rendszer nevének cseh rövidítése, ugyanakkor kutyát is jelent. Innen a civil kezdeményezés neve. A mozgalmat olyan kisvállalkozók hozták létre, akik a koronavírus terjedése elleni intézkedésekben a létüket látják veszélyeztetve. A rendőrség több ízben is felszólította a tüntetőket az érvényes intézkedések betartására, de erővel nem avatkozott közbe. Számos tüntető cseh zászlót lengetett, a transzparenseken pedig az állt, hogy a kormány ne nézze a lakosságot gyereknek, követelik a szabad mozgást és a kormányzati korlátozások megszüntetését. Néhány felszólaló erélyesen tiltakozott a koronavírus-oltások ellen is. A résztvevők kormányellenes jelszavakat skandáltak és szabadságot követeltek. A Megdöglött a Kutya mozgalom céljai elérése érdekében petíciót is megjelentetett az interneten, amelyet eddig mintegy tízezer ember írt alá.

Csehországban február 14-ig szükségállapot van érvényben. A hivatalos, négy sávra osztott százpontos kockázati táblázaton az érvényben lévő óvintézkedések a legsúlyosabb 5. sávnak felelnek meg, míg a reális helyzetet kifejező mutató a 4. sávban van. A kormány arra hivatkozva, hogy több mint két hét után megállt a járványhelyzet mérsékelt javulása, és néhány mutató újra romlani kezdett, a hét végén tovább szigorította az óvintézkedéseket. Zárva van a boltok és szünetel a szolgáltatások többsége, éjjeli kijárási tilalom van érvényben, és szombattól kezdve a külföldiek csak indokolt esetben léphetnek be Csehországba. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint a korlátozó intézkedéseket csak akkor enyhítik, ha a kórházakban kezeltek száma 3 ezer alá esik. Szombaton a cseh kórházakban mintegy 5500 személyt kezeltek, közülük mintegy 850 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Ez valamivel jobb helyzet, mint amilyen a hét elején volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.