Pesti Srácok

Izrael újabb légicsapásokat mért szíriai célpontokra

null

Izraeli légicsapás ért több, Hama tartománybeli célpontot péntekre virradóra Szíriában, a légvédelem több rakétát megsemmisített – jelentette a szíriai állami hírügynökség, amelynek beszámolója szerint a támadásban legalább négy civil életét vesztette.

A SANA katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az izraeli gépek Libanon légteréből lőttek ki rakétákat. A szíriai állami televízió robbanást jelentett a tartományból. Az állami hírügynökség szerint a támadásban egy család négy tagja életét vesztette, további négy civil megsebesült. A SANA szerint a légicsapásban megsemmisült három ház Hamában. A támadás hírét megerősítette a brit székhelyű, de a térségben kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű aktivistahálózat, amely szerint azonban a civilek az izraeli rakéták hatástalanítására kilőtt szíriai rakéták miatt vesztették életüket.

Izrael az elmúlt években már több száz légicsapást hajtott végre Irán-barát milíciák feltételezett szíriai hadállásai ellen, ám az izraeli hadsereg részéről rendszerint nem kommentálják az ezekről szóló híradásokat.

A péntek hajnali volt az első izraeli légicsapás szíriai területen Joe Biden amerikai elnök szerdai beiktatása óta. A múlt héten szintén izraeli légicsapásokat jelentettek Szíriából, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint ezekben legalább ötvenhét fegyveres vesztette életét. A Közel-Keleten az elmúlt hetekben nőtt a feszültség, sokan pedig attól tartanak, hogy a Szíria szövetségesének számító Irán megpróbál bosszút állni azért, mert tavaly januárban amerikai dróncsapás végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének parancsnokával. Az OSDH szerint 2020-ban Izrael harminckilenc, katonai támaszpontokat, fegyverraktárakat és gépjárműveket célzó légicsapást hajtott végre Szíriában.

PestiSracok facebook image

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/SANA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.