Pesti Srácok

Karácsony is beállt az olimpiaellenes táborba

null

Karácsony Gergely nyíltan felvállalta, hogy nem támogatja a Budapest turizmusát fellendítő világesemény megrendezését. A "merjünk kicsik lenni" elv jegyében beállt a Momentum mögé a főpolgármester, aki szerint a hazánkban megrendezett olimpia vágyálom és azt inkább a "nagyokra" kellene bíznunk.

– írta közleményében a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat sajtóosztálya. A közleményből egyértelműen kiolvasható, hogy a főpolgármester negatív kontextusba állítja a budapesti olimpia lehetséges rendezését. Érdekes elgondolás attól a főpolgármestertől, akinek hivatali idején a város turizmusa gyakorlatilag a nullára csökkent a koronavírus-járvány miatt, az idegenforgalmi adó bevétele pedig égetően hiányzik a büdzséből – írja a Magyar Nemzet. Ezért meglepő és abszurd, hogy a fővárosi önkormányzat balliberális vezetése rendre támadja a sportberuházásokat, a világversenyek rendezését, ugyanis ezek jelentős bevételhez juttatnák a fővárost, a helyi turizmust és a vállalkozókat. Kommünikéjük szerint a fővárosi vezetés célja Csepel és a dél-budapesti kerületek közötti közlekedés segítése, és nem az agglomerációs forgalom keresztülvezetése a városon.

PestiSracok facebook image

– áll a közleményben. Hozzáteszik: ezzel szemben szerintük az az igazság, hogy Fürjes Balázs az, aki mindenáron városi autópályákat szeretne építeni Budapesten. Ez utóbbi alaptalan megjegyzésből kitűnik viszont, hogy újból az autósokat vette célba a főpolgármester, ugyanis láthatólag mindent rossznak bélyegez, ami az autóval közlekedőknek kedvezne és a környezetszennyezést csökkentené. Mint ismert, a Momentum a budapesti olimpia megfúrásával, a magyar álmok elvételével szerzett ismertséget Budapesten. Úgy tűnik, Karácsony Gergely és szövetségesei felültek a fejlesztés- és fejlődésellenes párt vonatára.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.