Pesti Srácok

Kilencven százalék feletti hatékonyságú az orosz vakcina a magyar gyógyszerhatóság szerint

Kilencven százalék feletti hatékonyságú az orosz vakcina a magyar gyógyszerhatóság szerint

90 százalék feletti hatékonyságú a koronavírus elleni Szputnyik V-vakcina - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy az OGYÉI már a kínai vakcinagyárat is megtekintette. Meggyőződtek arról, hogy a gyár korszerű, modern, nagy mennyiségben és jó minőségben képes gyártani.

Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy az egyes korcsoportokban nem voltak különbségek a hatékonyságban.

- közölte.

PestiSracok facebook image

Kifejtette: a Szputnyik V magyarországi engedélyezési folyamata november közepén kezdődött. Ennek során az OGYÉI-nél áttekintették a dokumentációt, szakértőket vontak be, megtekintették az oroszországi gyártóhelyet, és kérdéseket tettek fel a gyártónak. Minden kérdésükre választ kaptak, így január 20-án engedélyezték az orosz vakcinát. Az OGYÉI főigazgatója azt is elmondta, hogy a közeljövőben az Európai Unióban is benyújtják a Szputnyik V engedélyezéséhez szükséges dokumentumokat.

- tette hozzá.

Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy az OGYÉI már a kínai vakcinagyárat is megtekintette. Meggyőződtek arról, hogy a gyár korszerű, modern, nagy mennyiségben és jó minőségben képes gyártani. Emlékeztetett továbbá, hogy a Sinopharm vakcina hatásmechanizmusa hasonló, mint a Magyarországon régóta használt influenza elleni oltásnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.