Pesti Srácok

Leégett a csíksomlyói romatelep (Videó)

Leégett a csíksomlyói romatelep, a lángok mintegy ezer négyzetméteren pusztítottak. Január 7-én este nem sokkal nyolc óra után tűz ütött ki a Csíkszeredához tartozó romatelepen, a Somlyó utcában. Annak ellenére, hogy a tűzoltóság szinte azonnal a helyszínre érkezett, órákon keresztül harcolni kellett a lángokkal, amelyek nagyon gyorsan terjedtek – írta meg cikkében a mandiner.hu.

A hírről beszámoló Transindex szerint akik ott voltak, apokaliptikus képeknek lehettek tanúi: a lángoló tetők között az ólakból kiengedett állatok, lovak, disznók futottak szanaszéjjel, az emberek pedig rémülve próbálták kimenteni házaikból, gazdaságukból azt, ami menthető volt. Sok gyerek hiányos öltözetben, sírva várta, hogy valaki rá is figyeljen. A csecsemős anyák pokrócba burkolták gyerekeiket, és biztonságos távolságból figyelték, hogyan válik eddigi lakásuk a lángok martalékává. A több ezer literes tartállyal rendelkező tűzoltóautókból elfogyott a víz, és tűzcsap hiányában nem volt honnan újratölteni, így az oltás után funkciójukat vesztett járművek hátratolattak a szűk utcában, hogy vízutánpótlásért induljanak. Eközben a pálfalvi önkéntes tűzoltók egy bevetési járművel, szivattyúk segítségével a közeli Somlyó-patakból kezdték pumpálni a vizet, ahol időközben egy kisebb gátat alakítottak ki a cigánytelepi férfiak, akik lemezekkel, káddal és minden kezük ügyébe kerülő nagyobb holmival duzzasztották fel a patakot, hogy a vízutánpótlás biztosított legyen.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is a helyszínre siettek, és részt vettek a mentőakció megszervezésében. A rászorulóknak meleg teát, pokrócokat osztottak, majd autóbuszokkal a családokat az Erőss Zsolt Arénába és a Márton Áron Főgimnázium mögött található sportcsarnokba szállították. Az este nyolc órakor kiütött tüzet éjfél előtt egy órával sikerült végleg eloltani. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint körülbelül húsz faházat érintett a tűz, a lángok mintegy ezer négyzetméteren pusztítottak. A mintegy kétszáz személy számára, akiket az arénába szállítottak az est folyamán már a tegnap gyűjtést rendeztek, hogy matracokat, hálózsákokat biztosíthassanak számukra. A gyűjtés folytatódik, és önkéntesek jelentkezését is várja Csíkszereda önkormányzata, annak érdekében, hogy az étkeztetést (reggeli, ebéd, vacsora) tudják megszervezni, azaz a városháza által biztosított ételt tudják kiosztani.

Forrás: mandiner.hu; Kép és videó: youtube.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.