Pesti Srácok

Merkely Béla: előnyt jelent, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van

Merkely Béla: előnyt jelent, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van

Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltással kapcsolatban - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Hangsúlyozta: az oltás volt az az orvosi felfedezés, amely a legtöbb életet mentette meg a világon. Emlékeztetett arra, száz évvel ezelőtt szinte minden családban volt olyan gyermek, aki valamilyen fertőzés miatt meghalt.

Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer, idősotthonban dolgozó és lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat is. Hangsúlyozta: az oltásnak semmi szövődménye nincs, és a legjobb megoldás, hogy a védettséget egyéni, családi és nemzeti szinten megszerezzék az emberek. Megjegyezte: az oltás okozhat reakciókat, de korántsem járhat olyan súlyos betegséggel, mint amit a koronavírus okozhat.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Már öt engedélyezett vakcina van Magyarországon

Merkely Béla szerint előnyt jelent az, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van.

- foglalta össze a rektor.

- mondta.

Merkely Béla beszélt a kínai Sinopharm oltóanyagáról, amely technológiájában olyan, mint az influenza elleni vakcina, elölt vírust tartalmaz.

- közölte.

A rektor szerint meg kell adni a lehetőséget arra, hogy minél nagyobb számban és minél gyorsabban lehessen oltani.

- emelte ki.

Hozzátette: azok az országok, amelyek elhúzzák az oltási programjukat akár egy teljes évre, sokkal nagyobb veszteséget szenvednek el, mint azok, amelyek képesek lesznek arra, hogy akár néhány hónap alatt beoltsák a lakosság jelentős részét.

- jelentette ki Merkely Béla.

Ismert és új technológiák

A vakcinákról elmondta: az AstraZeneca, a Sinopharm oltásai és Szputnyik vakcina már régóta ismert technológiára épül, a két legújabb mRNS alapú oltóanyag, a Pfizer/BioNTech és a Moderna viszont új módszerrel dolgozik. Utóbbi kettő előnye az, hogy a jövőben az új típusú világjárványokra sokkal gyorsabban lehet majd vakcinát előállítani, hiszen, ha megismerik a vírus fehérjéit, akkor elképzelhető, hogy akár hat héten belül lehet megfelelő vakcinát gyártani.

Csak hazánkban érhető el infúziós kezelés

Merkely Béla fontosnak nevezte az oltással kapcsolatos bizalmat. Hangsúlyozta: az oltás volt az az orvosi felfedezés, amely a legtöbb életet mentette meg a világon. Emlékeztetett arra, száz évvel ezelőtt szinte minden családban volt olyan gyermek, aki valamilyen fertőzés miatt meghalt. A rektor kitért az Európában először Magyarországon alkalmazott új koronavírus-ellenes infúzióra is. Ezt az egyébként nem olcsó terápiát Merkely Béla olyan betegeknek javasolja, akiknek az immunrendszere gyenge, vagy jelentős krónikus betegségük van. Példaként hozta a szívelégtelenséget vagy a transzplantáción átesetteket. Hozzátette: a kezelés hasonlít a már hónapok óta használt vérplazma-terápiára.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.