Pesti Srácok

Migránsok támadtak rendőrökre Boszniában

null

Egy Szarajevó melletti menekülttáborban verekedés tört ki a migránsok között. A verekedés szerda délután történt, akkor hívták ki a rendőrséget a blazuji táborban kitört verekedés miatt. A dulakodás közben a migránsok két rendőrnek és a tábor egyik dolgozójának is könnyebb sérüléseket okoztak, valamint rendőrautókat és a tábor irodai felszerelését rongálták meg. Az összecsapás azután tört ki, hogy a hatóságok megpróbáltak eltávolítani a táborból egy migránst, aki korábban rendbontást okozott, társai pedig igyekeztek őt kiszabadítani.

A hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy hat-nyolcezer illegális bevándorló van Bosznia-Hercegovinában. Ők Horvátországon keresztül szeretnének az Európai Unióba jutni, a migránsválság, majd a koronavírus-járvány miatt megerősített határvédelem miatt viszont csak nehezen tudnak továbbmenni. A blazuji táborban körülbelül háromezren tartózkodnak.

A 2015-ös migránsválság idején több, mint egymillió migráns haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, főleg Észak-Macedóniát, Szerbiát és Magyarországot használva tranzitútvonalként. Miután Magyarország műszaki határzárat állított fel, a migránsok Horvátország és Bosznia-Hercegovina felé vették az irányt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Oresztisz Panajotu (illsztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.