Pesti Srácok

Nem jött be a rabbiknak Lukácsi Katalin holokauszt-emléknapi meztelenkedése

null

Portálunk már beszámolt róla, hogy a feltűnési viszketegségben szenvedő Lukácsi Katalin a holokauszt-emléknapot is öncélú magamutogatásra használta fel. A karrierista ellenzéki aktivista nemrég még azzal dicsekedett oldalán, hogy edzőterembe jár és keményen dolgozik az idomaiért, majd a zsidó áldozatokra való emlékezés ürügyén megvillantotta pucér testét a Facebookon. Nem meglepő, hogy hatásvadász akciója nem nyerte el a zsidó vallási vezetők tetszését.

– így kommentálta a Vasárnap című lapnak Megyeri A. Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője Lukácsi magamutogatását. Radnóti Zoltán főrabbi szerint a tények megéléshez és megértéséhez nem segít ez a kép és nem segíti a méltó megemlékezést.

PestiSracok facebook image

– idézte Lukácsit Megyeri A. Jonatán rabbi, majd hangsúlyozta, hogy az istengyilkosság miatt, vagyis azért, mert megölték a keresztény Megváltót.

– nyilatkozta a lapnak Megyeri A. Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője.

– szögezte le.

– tette hozzá Megyeri A. Jonatán. Radnóti Zoltán főrabbi a lap érdeklődésére elmondta: Lukácsi Katalin feltűnő, hatásvadász képe a test kihangsúlyozásával elvonja a figyelmet az emléknap az üzenetéről. Úgy vélekedett, Lukácsi Katalinnak a képhez írt emlékező gondolatai az ő oldaláról láttatják a történelmet, amit egy zsidó ember teljesen másképpen lát.

– magyarázta a holokauszt hatásait, majd hozzátette:

Forrás: vasarnap.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még