Pesti Srácok

Orbán Viktor: az antiszemitizmus ellen a magyar kormány a zéró tolerancia talaján áll

Orbán Viktor: az antiszemitizmus ellen a magyar kormány a zéró tolerancia talaján áll

Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján a legmagasabb elismerését fejezte ki Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének azért a munkáért, amelyet az áldozatok emlékének megőrzése érdekében, illetve az antiszemitizmus újjáéledése ellen kifejt – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda délelőtt.

Levelében a magyar miniszterelnök azt írta, feleségével vissza-visszatérően felidézik azt a nagyszerű beszédet, amelyet a szervezet elnökétől hallhattak az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborban tartott tavalyi megemlékezésen. Mint magyarországi gyökerekkel rendelkező vezetőt, szeretném biztosítani Önt, hogy Magyarország levonta a megfelelő tanulságokat a magyar történelem azon sötét fejezetéből, amely oly' sok zsidó közösséghez tartozó honfitársunkat fosztotta meg az életétől, a túlélőket pedig a szeretteiktől – fogalmazott Orbán Viktor. Emlékeztetett arra, hogy az antiszemitizmus ellen a magyar kormány továbbra is a zéró tolerancia talaján áll, és a közös értékek jegyében további együttműködést ajánlott fel a Zsidó Világkongresszusnak és elnökének. A világ zsidó közössége érdekében végzett munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok, az áldozatok előtt fejet hajtva – zárta levelét a miniszterelnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.