Pesti Srácok

Ötszáznegyvenmillió forintos beruházást valósít meg a Heineken a soproni sörgyárban

null

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban.

Az okiratátadási ünnepségen a miniszter kiemelte, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy megvéd 456 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat.

– mondta.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a járvány kezdete óta eddig 1434 vállalat összesen 1676 milliárd forintnyi beruházást indított el.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még