Pesti Srácok

Rendszeresen megerőszakolta nevelt fiát az ismert baloldali francia politológus

null

A francia politikai élet legfontosabb intézménye, a Sciences Po-nak hívott FNSP elnöke, Bernard Kouchner tegnap lemondott. Nem véletlenül: kiderült, hogy az ismert baloldali politikus, a francia Szocialista Párt tagja, a hetven éves Olivier Duhamel két éven át – egyébként nagyjából harminc évvel ezelőtt – rendszeresen megerőszakolta nevelt fiát. Egy akkor 14 éves kisfiút.

A nevelt fiú ikertestvére, egy jogásznő megjelentet csütörtökön egy könyvet (A nagy család – ez a címe), és ebből közölt részleteket hétfőn a Le Monde. Így derült ki, hogy a jogásznő megírta a könyvben, hogy nevelőapjuk rendszeresen megerőszakolta fiú ikertestvérét. A család előtt enyhén szólva nem teljesen ismeretlen az ügy, hiszen 2011-ben már kihallgatta a rendőrség az akkor már harmincegynéhány éves áldozatot. Azonban nem hittek neki, az édesanya pedig férje, az erőszakoló mellé állt, végül a kisfiút megrontó politológus professzort ki sem hallgatták. Az anya, Evelyne Pisier ismert baloldali jogászprofesszor, ő három éve elhunyt. Az édesapa a legismertebb szereplő a francia baloldal legújabb botrányában: ő Bernard Kouchner – írja az Origo.

Kouchner az egyik legnépszerűbb szocialista politikus volt, orvos, az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet egyik alapítója, a baloldali Bérégovoy-, illetve Jospin-kormány minisztere. Sőt, Francois Fillon jobboldali kormányának is tagja lett, amikor – választási ígéretüknek megfelelően – baloldalról is választott kormánytagot 2007 után a konzervatív francia kormány. Bernard Kouchner külügyminiszter lett, de alig egy év alatt megbukott.

A könyvrészlet megjelenése után Olivier Duhamel lemondott a Sciences Po elnökségéről, kirúgták az Europe 1 rádióadótól, ahol rendszeresen nemcsak politizált, de moralizált is. Azóta – legalábbis az AFP elől – eltűnt, nem találják.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: Origo/Polyák Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.