Pesti Srácok

Szánthó Miklós: egy "szivárványos ördögkoalíció" született az ellenzéki összefogással

Szánthó Miklós: egy "szivárványos ördögkoalíció" született az ellenzéki összefogással

Úgy tűnt, a baloldal politikai stratégiája az volt, hogy "rátolja" a Jobbikot a Fideszre, és – legalábbis a szavak szintjén nácizmus elleni harcot hirdessen – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Szánthó Miklós elmondta, hogy az Alapjogokért Központ "szembesítő kampánya" során feltárták például, hogy az elmúlt tíz évben a baloldal kommunikációs stratégiájának lényege az volt, hogy a

Szánthó hozzátette, hogy ez a "politikai alapállás" volt jellemző egészen 2017-2018-ig a Jobbik részéről is, amelynek politikusai "súlyos" antikommunista és antiszemita kijelentéseket tettek. Mára azonban – mondta Szánthó Miklós – ez jelentőségét veszítette, és úgy tűnik, hogy a baloldal befogadta a Jobbikot, hiszen

PestiSracok facebook image

"valójában az elvtelenség lett a habarcsa az ellenzéki együttműködésnek".

Az igazgató úgy fogalmazott, egy "szivárványos ördögkoalíció" született az ellenzéki összefogással. Kampányukkal arra akarnak rámutatni, hogy milyen álságos a baloldal, hiszen soha nem is akart fellépni az igazi fasizmussal szemben, hanem csak "riogatni" akart a fasizmus rémével – tette hozzá. Szánthó Miklós szerint érdekes helyzet állna elő, ha Jakab Péter, a Jobbik elnöke vezetné "Gyurcsány Ferenc listáját", hiszen Jakab aktívan részt vett abban a korszakban, amikor a Jobbik még valóban antiszemita párt volt. Az igazgató a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, az ellenzéki összefogásnak ára van, hiszen így minden erkölcsi alapjukat elveszítik arra, hogy kioktassanak bárkit bármiről.

Forrás: MTI, kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.