Pesti Srácok

Száz alatt az elhunytak, ezer alatt az új fertőzöttek száma egy nap alatt Magyarországon

Száz alatt az elhunytak, ezer alatt az új fertőzöttek száma egy nap alatt Magyarországon

875 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 352 703 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 68 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 230 441 fő, az aktív fertőzöttek száma 110 853 főre csökkent. 4 445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 330-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig mindössze közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, a rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beoltották, eddig 123 188 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozó és eddig tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is megtörtént – írta meg a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.

Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítmányok ütemét, ezért keleti (kínai, orosz) vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és korlátozások feloldása. A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből jelenleg csak a Pfizer és a Moderna vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. Az első szállítmány a Pfizer-vakcinából érkezett Magyarországra 2020. december 26-án, így a kórházi oltópontokon elkezdődhetett az egészségügyi dolgozók oltása. A Moderna-vakcinából az első szállítmány január 12-én érkezett Magyarországra.

Összesen mindössze 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már beoltották. A kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és szállítást. Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig. A kormány számításai szerint, ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat. A magyar emberek egészségének és életének megvédése érdekében az EU-s vakcinabeszerzésen túl is szükséges oltóanyagok beszerzése. A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a Kínával és Oroszországgal való tárgyalásokra. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői a napokban a Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináinak gyártási folyamatait ellenőrizték Pekingben, és megállapították, hogy a kínai vakcina gyártása biztonságos körülmények között történik. A kínai és az orosz vakcinát használják az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is. Magyarország mindkét országgal felvette a kapcsolatot, és azok hatóságai pozitív tapasztalatokról számoltak be a Sinofarm kínai gyártó vakcinájával és az orosz oltóanyaggal kapcsolatban is.

Már huszonöt kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók beoltása. Az oltópontokon közvetlenül is be tudnak jelentkezni az egészségügyi dolgozók a koronavírus elleni védőoltásra. A múlt hétvégén is folytatódott a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak az oltása is. Eddig összesen tízezer idősotthonban lakót és dolgozót oltottak már be. A vakcina-szállítmányok ütemében folytatódhat az oltás mind az egészségügyben, mind az idősotthonokban, majd az oltási tervben megjelölt további célcsoportok körében is, majd megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra már több mint egymillióan regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton.

PestiSracok facebook image

Forrás: koronavirus.gov.hu; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.