Pesti Srácok

Szijjártó: Kárpátalján is legyen állandó jelleggel EBESZ-misszió

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte hétfői hágai tárgyalásain Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új kisebbségügyi főbiztosát, hogy Kárpátalján is állandó jelleggel legyen jelen a szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója, mert sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek ott, az Európai Bizottságnak pedig nem fontos az őshonos kisebbségek felkarolása.

A miniszter a tárgyalások után elmondta, hogy az elmúlt héten Brüsszelben rácsapták az ajtót az Európában élő nemzeti közösségekre. Az Európai Bizottság világossá tette, hogy Brüsszel számára az illegális migránsok támogatása sokkal fontosabb, mint az európai országokban élő őshonos nemzeti közösségek ügyének a felkarolása – mondta, arra reagálva, hogy a múlt pénteken a bizottság bejelentette, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban. A bizottság azzal indokolta döntését, hogy az eredeti, 2013-as előterjesztés óta eltelt években számos olyan intézkedés született, amely megoldást kínál a benne megfogalmazott javaslatokra.

– mondta Szijjártó Péter, aki szerint Brüsszel döntésével a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, felvidéki magyarokat a különböző kontinensekről Európában illegálisan érkező és bevándorló személyek mögé sorolta. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek Kárpátalján, fenyegetik a magyarokat és családjaikat. Látható, hogy az ukrán szélsőségesek nem akarnak meghátrálni, továbbra is agresszívan politizálnak. Ezért fontos, hogy a nemzetközi szervezetek – azon belül is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – külön figyelmet szenteljen ennek a kérdésnek. Szijjártó Péter ezért arra kérte Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új, tavaly december elején kinevezett kisebbségügyi főbiztosát, érje el, hogy szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti, hanem nyugati végében is teljesítsen szolgálatot, állandó jelenlétet hozzon létre Kárpátalján. Szijjártó Péter elmondta, hogy a jövő héten Kijevbe utazik, mert – mint fogalmazott – a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. A tárcavezető továbbra is hisz abban, hogy vissza lehet téríteni a két ország kapcsolatrendszerét a kölcsönös tisztelet talajára, és hiszi azt, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter személyesen is ezt az álláspontot képviseli. Remélem, hogy legalább valamifajta előrelépést sikerül elérni a két ország kapcsolatrendszerében, amelyre a legnagyobb befolyást nyilvánvalóan a gyakorolja, hogy hogyan bánunk egymás kisebbségeivel – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hírügynökségnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.