Pesti Srácok

Több száz hondurasi migráns támadta meg a guatemalai rendőröket

Több száz hondurasi migráns támadta meg a guatemalai rendőröket

Megpróbáltak keményebben fellépni a guatemalai hatóságok azzal a több ezer hondurasival szemben, aki az Egyesült Államokba akar eljutni, és az előző nap átjutott hazájából Guatemalába, áttörve a határon felállított kordont. A hondurasi migránskaraván több száz tagjával össze is csaptak a guatemalai biztonsági erők.

Noha a határ közelében lévő El Florido város hatóságai pénteken még azt mondták, a körülbelül négyezerötszáz fős tömegben sok a nő és a gyerek, ezért nem alkalmaznak erőszakot velük szemben, szombatra úgy határozott az ország vezetése, hogy semmiképpen nem engedi tovább a tömeget. Ráadásul a guatemalai bevándorlási hivatal kiadott egy olyan figyelmeztetést, miszerint egy újabb, csaknem háromezer emberből álló csoport is elindult Hondurasból. Egy jelentés szerint már ez a csoport is átjutott a határon, pedig a guatemalai biztonsági erők Vado Hondo határfalunál összecsaptak közülük több százzal. Egy másik jelentés arról szól, hogy csak egy kisebb csoport jutott át, mintegy ezer embert visszatoloncoltak a határon, sokakat pedig őrizetbe vettek a hatóságok.

Idén ez az első közép-amerikai migránskaraván, amely elindult az Egyesült Államok felé, és feltehetőleg amiatt, hogy reménykednek a majdani új amerikai kormány engedékenyebb hozzáállásában a bevándorlás területén. Sajtóhírek szerint jóllehet Joe Biden megválasztott elnök az elődjénél humánusabb megközelítést ígért, az Egyesült Államok és Honduras között fekvő országok – Guatemala és Mexikó – kormányai fenn szeretnék tartani szigorú határvédelmi intézkedéseiket. Ez valószínűleg Washingtonnak sem lesz ellenére, minthogy Biden egyes tanácsadói név nélkül nyilatkozva aggodalmukat fejezték ki a bevándorlási hullám esetleges erősödése miatt.

Guatemala és Honduras – Salvadorral együtt – Közép-Amerika úgynevezett északi háromszögében található. A régiót az erőszak által leginkább sújtott térségek között tartják számon a világon. Nemzetközi szervezetek szerint a három országból évente átlagosan legalább félmillió ember emigrál illegálisan az Egyesült Államokba a jobb életkörülmények és lehetőségek reményében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Esteban Biba

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.