Pesti Srácok

Újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen

null

Rágalmazás miatt újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen – írta az olasz sajtó hétfőn. A politikus bűnözőnek és az emberkereskedők cinkosának nevezte Carola Racketét, a Sea-Watch három civil hajó kapitányát, aki engedély nélkül kötött ki az olasz partokon illegális bevándorlókkal a jármű fedélzetén. Giancarlo Serafini milánói ügyész jelentette be, hogy vádat emelt Matteo Salvini ellen. Hangoztatta, hogy mivel legfeljebb négy év szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményről van szó, nincsen szükség előzetes bírósági meghallgatásra.

A vádemelés Carola Rackete feljelentésén alapul. A Földközi-tengeren dolgozó Sea-Watch német civil szervezet aktivistája szerint a volt belügyminiszter rágalmazta őt. A Sea-Watch három holland felségjelzésű hajó kapitányaként Carola Rackete 2019. június 14-én érkezett olasz vizekre több mint ötven illegális bevándorlóval a jármű fedélzetén. A hajó nem kapott kikötési engedélyt, de tíz ember, köztük gyerekek, betegek, várandós nők partra szállhattak. A tiltás ellenére Rackete június 29-én a hajót Lampedusára irányította.A sziget kikötőjébe érkezve nekihajtott az olasz pénzügyőrség hajójának, amelyet a móló falához szorított. Carola Racketét őrizetbe vették illegális bevándorlás pártolása és olasz hadihajó elleni támadás miatt, de az illetékes szicíliai bíróság elvetette a vele szembeni vádakat. Rackete és a Sea-Watch 2019 szeptemberében tett feljelentést, rágalmazással és gyűlölethadjárattal vádolva a történtek idején belügyminiszter Matteo Salvinit. Matteo Salvini akkori és későbbi kijelentéseiben Carola Racketét törvényszegőnek, bűnözőnek, elkényeztetett gazdag kislánynak, az emberkereskedők cinkosának nevezte, aki olasz katonák életére tört.

– hangoztatta Salvini 2019 szeptemberében. A jelenleg ellenzékben lévő jobboldali Liga párt vezetője most úgy nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

Matteo Salvini ellen két előzetes bírósági eljárás van folyamatban a Gregoretti olasz katonai hajó, valamint a spanyol civil hajó Open Arms ügyében, amelyek automatikus kikötését a politikus belügyminiszterként szintén 2019 nyarán tiltotta meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo