Pesti Srácok

A Magyar Honvédség parancsnokával folytatott megbeszélést a köztársasági elnök

null

Áder János köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka szerdán hivatalában fogadta Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát. A mintegy másfél órán át tartó megbeszélésüket követően a Sándor-palota Tükör-termében tartott sajtótájékoztatón Korom Ferenc azt mondta: a köztársasági elnök felkérésére adott helyzetjelentést a Magyar Honvédség helyzetéről, a honvédelmi és haderőfejlesztési programról, valamint a katonák pandémiás helyzettel összefüggésben végrehajtott feladatairól.

A vezérezredes ismertette: az államfőnek tett jelentés három részből állt. Az első részben beszámolt a Magyar Honvédség honvédelmi törvényben meghatározott feladatairól, azok végrehajtásáról, amellyel a katonák biztosítják a magyar emberek biztonságát. A második részben a haderőfejlesztés 2020-ban megvalósított feladatairól, eredményeiről, a beszerzésekről adott tájékoztatást. A parancsnok azt is kiemelte, hogy a koronavírus-járvány a haderőfejlesztési program megvalósulását semmiben nem befolyásolta. Elmondta továbbá, hogy a következő években milyen sorrendben, milyen eszközök beszerzése várható, milyen képességek jelennek meg a jövőben a Magyar Honvédségben. A vezérezredes jelentése harmadik részében azt fejtette ki, hogy a jelenlegi pandémiás helyzetben milyen feladatokat lát el a Magyar Honvédség. A kiemelt feladatok között említette, hogy a katonák a Belügyminisztérium erőivel együttműködésben részt vesznek a korridorszakaszokon a tranzitjárművek ellenőrzésében. Emellett több helyen átvették, másutt a rendőrökkel közösen látják el a határátkelők zárását is. Szintén a rendőrökkel közösen járőrözési feladatokat is ellátnak a katonák, ellenőrzik a korlátozó rendszabályok betartását. Ezek mellett 1380 emberrel 89 egészségügyi intézményben támogatják az egészségügyi dolgozók munkáját, logisztikai, adminisztratív feladatok ellátásával.

– fejtette ki a parancsnok. Korom Ferenc megtiszteltetésnek nevezte, hogy Áder János a hadsereg főparancsnokaként lehetőséget adott neki jelentése megtételére. Azt mondta, az államfő érdeklődő volt, több témában több kérdést is feltett. A vezérezredes sajtótájékoztatója végén kérdésre válaszolva kiemelte: 2020-ban a Magyar Honvédség minden tervezett és pluszban kapott feladatot sikeresen teljesített. Sikerük egyik legfontosabb fokmérőjeként a társadalom visszajelzését hangsúlyozta. Korom Ferenc azt mondta: a katonák 2020-ban és az idei év eddig eltelt időszakában végzett munkáiról csak pozitív visszajelzéseket kapott a magyar emberektől.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.