Pesti Srácok

A törvénysértést is vállalva nem nyújtott be költségvetést Érd polgármestere

null

A városi költségvetés törvény által előírt benyújtási határideje február 15. volt. Ma február 16. van, az érdi polgármester nem nyújtott be költségvetést – erről adott hírt Facebook-oldalán az Érdioldal.hu. A hírt megerősítette az érdi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Simó Károly a Magyar Nemzetnek elmondta: a mulasztás oka az lehet, hogy Csőzik László balliberális polgármester pénteken tárgyal Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.

– írja a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Simó Károly. A kormánypárti politikus úgy véli, Csőzik László igyekszik ismét politikai feszültségkeltésre használni az ügyet.

– hangsúlyozta a Fidesz–KDNP-s frakcióvezető. Hozzátette: azzal egyetértenek, hogy a működéshez feltétlen szükséges pénzt az államnak kellene biztosítania az önkormányzatnak. Szavai szerint ugyanakkor tekintettel kellene lenni arra is, hogy az állam az elmúlt években soha nem látott mértékű, hatvanötmilliárd forintos fejlesztési támogatást adott már Érdnek.

– mutatott rá Simó Károly.

A PestiSrácok.hu korábban beszámolt róla: a történtek ismeretében nem volt véletlen, hogy a közelmúltban a város polgármestere nem tájékoztatta őt a település pénzügyi helyzetéről, valamint hogy egyes cég- és intézményvezetők nem reagáltak a megkeresésére.

– mondta Simó Károly.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.