Pesti Srácok

Általános sztrájk kezdődött Mianmarban a katonai hatalomátvétel miatti tiltakozásul

null

Általános sztrájk kezdődött hétfőn Mianmarban a katonai hatalomátvétel miatti tiltakozásul, és több ezren gyülekeztek az utcákon, pedig a hadsereg azzal fenyegeti a tiltakozókat, hogy megmozdulásuk emberek életébe kerülhet, sugallva, hogy akár éles lőszert is használhatnak ellenük.

A hadsereg három héttel ezelőtt vette át erőszakkal a hatalmat, börtönzött be civil politikai vezetőket, de mindeddig nem tudta megakadályozni a mindennapos tüntetéseket és a polgári engedetlenségi mozgalmat. Mianmarban szerencsésnek tartják azokat a dátumokat, amelyekben több azonos számjegy van: így a 2021. második hó 22-ét is, hasonlóan az 1988. nyolcadik hó 8-ához, amikor szintén katonai junta ellen tiltakoztak, de véres elnyomásban részesültek. Noha a hadsereg reakciója most – eddig – enyhébb volt, három tüntető így is életét vesztette már. Közülük kettőt lelőttek szombaton Mandalaj városban. Egy rendőr is meghalt az egyik tüntetésen a hadsereg közlése szerint. A halálesetek nem tántorították el a tüntetőket, vasárnap is több tízezren vonultak fel Rangunban, a legnagyobb városban. A hétfői általános sztrájkfelhívásra pedig sok üzlet, étterem nem nyitott ki reggel. Február eleje óta számos külföldi ország tiltakozott a katonai hatalomátvétel miatt, ezt a mianmari külügyminisztérium az ország belügyeibe való beavatkozásnak vette és veszi. Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap a Twitteren azt írta, hogy az Egyesült Államok újabb határozott lépéseket fog tenni a puccsot ellenzőket erőszakkal elnyomó katonai vezetés ellen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/STR

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.