Pesti Srácok

AM: lehetőség nyílik az üzbég-magyar agrárkapcsolatok fellendítésére

AM: lehetőség nyílik az üzbég-magyar agrárkapcsolatok fellendítésére

Üzbegisztán mezőgazdasági miniszterét, Hodzsajev Zsamsid Abduhakimovicsot fogadta Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kedden Budapesten, a héten zajló Magyar-Üzbég Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság hatodik ülése előtt – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Az AM közleményében ismerteti: a magyar miniszter a találkozón hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll az együttműködésre, a jelenleg is zajló együttműködések erősítésére, különös tekintettel a szarvasmarha- és a baromfiágazatra. A két ország közötti együttműködési a szárazságtűrő, illetve nem vízigényes vetőmagfajták exportja területén, illetve az akvakultúrában és az öntözési rendszerek tekintetében is megvalósulhat. Üzbegisztán kulcspartnerként tekint Magyarországra abban is, hogy önellátóvá válhasson az állattenyésztés területén, valamint lehetőségek kínálkozhatnak a magyar cégek számára az üzbég nyersanyagok feldolgozásában, saját értékláncaikba illesztésében. Nagy István hangsúlyozta, hogy Magyarország nyitott ezen a területen is a közös együttműködésre.

A felek megállapodtak abban, hogy a múlt századi gazdálkodásmódok elavulttá válása miatt kulcsszerepet tölthet be az agrár-felsőoktatás szerepe a jövőben, hiszen ma már nem lehet új technológiák bevonása, valamint megfelelően rendelkezésre álló, a nemzetközi élvonalba tartozó kutatóintézetek nélkül sikereket elérni. A találkozó végén Nagy István és Hodzsajev Zsamsid Abduhakimovics egyetértési szándéknyilatkozatot írt alá, amely új piaci lehetőségeket jelent a magyar termelőknek és a magyar gazdáknak. Az eseményen részt vett Bencsik Dávid, az agrártárca hétfőn kinevezett nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára – írta az AM.

Forrás: MTI; kiemelt kép: Pelsőczy Csaba

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.