Pesti Srácok

Az exit poll alapján az Önrendelkezés párt szerezte a legtöbb szavazatot a koszovói választáson

Az exit poll alapján az Önrendelkezés párt szerezte a legtöbb szavazatot a koszovói választáson

Az exit poll szerint a baloldali, nacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) párt kapta a legtöbb szavazatot, a voksok több, mint negyven százalékát vasárnap a koszovói előrehozott parlamenti választáson – közölte a honlapján a Klan Kosova televízió.

Az exit poll szerint az Önrendelkezésre a választópolgárok 41,8 százaléka szavazott, ami 52 helyre lesz elég a 120 tagú pristinai törvényhozásban. A második helyen a Hashim Thaci államfő nevével fémjelzett Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a voksok 16,5 százalékával, ami húsz mandátumot jelent. A harmadik az Isa Mustafa volt miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 15,2 százalékkal (19 mandátum), őket pedig Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei követik 7,2 százalékkal (9 mandátum). A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben. Amennyiben a Klan Kosova exit polljának adatai a valós eredményeket tükrözik, úgy az Önrendelkezésnek partnereket kell szereznie ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani. Mivel korábban Albin Kurti, az Önrendelkezés miniszterelnök-jelöltje kategorikusan kijelentette, hogy nem kíván szövetségre lépni a PDK-val, a Belgrád által támogatott szerbeket pedig eleve kizárta, mint koalíciós partnereket, és korábbi, alig 50 napos kormányfősége idején kiábrándult a többi albán pártból, akár az is előfordulhat, hogy a többi kisebbséggel lép koalícióra, amivel megszerezheti a parlamenti többséget.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.