Pesti Srácok

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szerint az orosz vakcina megbízható

null

Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást – erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója beszélt az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Szentiványi Mátyás elmondta: a brit orvosi szaklap, a Lancet által is biztonságosnak és mintegy kilencvenkét százalékos hatékonyságúnak tartott oltóanyaggal kapcsolatban a magyar hatóságok a szer biztonságosságát, hatékonyságát és minőségét vizsgálják. A mellékhatásai kezelhetők, nem okoznak nagyobb problémát. A főigazgató beszélt arról is: minden magára valamit is adó fejlesztő igyekszik rangos lapban publikálni az eredményeit, a Lancet is ennek számít. A brit orvosi szaklapban publikált eredmények pedig azt igazolják, hogy a vakcinában meg lehet bízni. A főigazgató hangsúlyozta: a Szputnyik V vakcina ugyanolyan hatékonyságú, mint a nyugati vakcinák, a Pfizeré vagy a Modernáé. A vakcina hatvan év felett is biztonságos, ebben a korosztályban is kilencvenkét százalékos hatékonyságot mutatott és nyolcvanöt éves volt a legidősebb, akit oltottak vele.

– fogalmazott Szentiványi Mátyás, aki szerint nagyobb biztonságot nyújt a vakcina, mint az, ha valaki átesik a fertőzésen. Az oltóanyag európai engedélyezésével kapcsolatban azt hangsúlyozta: az Európai Unió is két-három hónapot ad magának egy oltóanyag engedélyezésére; ez nyár elejére történhet meg. Hozzátette: ez nem befolyásolja a magyar oltásokat, Magyarországon már megvan az engedély és megkezdődhetnek az oltások akár már a jövő héten is. Beszélt arról is, hogy Szerbiában már használják az oltóanyagot és jók a tapasztalataik, a szernek kevés mellékhatását tapasztalták. A főigazgató szerint az, hogy Magyarország le tudott kötni egy nagyobb kontingenst a Szputnyik V-ből, fokozott biztonságot jelenthet a magyar emberek számára. Arra reagálva, hogy Angela Merkel német kancellár is sürgette az orosz vakcina európai engedélyezését, a főigazgató azt mondta: minden felelős politikus úgy gondolkodik ma, hogy minél többféle vakcina áll a rendelkezésére, annál nagyobb biztonságban érezheti országát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.