Pesti Srácok

Biden: a demokraták egyedül is készek elfogadni a gazdaságösztönző csomagot

Biden: a demokraták egyedül is készek elfogadni a gazdaságösztönző csomagot

A demokraták egyedül is készek elfogadni a koronavírus-járvány okozta válság enyhítésére szolgáló gazdaságösztönző csomagot, de a kétpárti megállapodást részesítenék előnyben – mondta pénteki, a Fehér Házban elmondott beszédében az amerikai elnök.

Joe Biden ígéretet tett arra, hogy vagy a republikánusokkal, vagy nélkülük, de "gyorsan cselekszik", hogy enyhíteni tudja a járvány okozta nehézségeket.

– mondta. Az 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag keretében 1400 dollárt juttatnának minden egyes, évi 75 ezer dollárnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező amerikainak, kiterjesztenék a munkanélküli segélyeket, további támogatásokat nyújtanának a kisvállalkozásoknak, valamint a rászoruló városoknak és szövetségi államoknak. Emellett 15 dolláros óránkénti minimálbért vezetnének be, és például a koronavírus-vakcinák gyártására és terjesztésére is többletforrásokat biztosítanának.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az elnök.

– tette hozzá Biden.

Joe Biden amerikai elnök (k-j) és Kamala Harris amerikai alelnök (k-b) republikánus szenátorokkal folytat megbeszélést a washingtoni Fehér Ház ovális irodájában 2021. február 1-jén. A megbeszélésen nem született megegyezés a koronavírus miatti gazdasági mentőcsomagról. Biden már beiktatása előtt bejelentette, hogy 1,9 billió dolláros gazdaságösztönző csomagot kezdeményez, ám a republikánusok egy kisebb költségvetésű, 618 milliárdos csomagot javasolnak. Forrás: MTI/EPA/The New York Times/Doug Mills

A republikánusok néhány nappal ezelőtt megbeszélést folytattak az elnökkel a gazdasági csomagról. A két fél álláspontja nagyon távol áll egymástól, ugyanis a konzervatív oldal 618 milliárd dolláros segélycsomagot javasolt, elsősorban az egészségügyi problémák megoldására, és az egyszeri segély összegét is 1000 dollárban határoznák meg. Joe Biden beszéde előtt néhány órával – pénteken hajnalban – fogadta el a szenátus azt a költségvetési intézkedést, amely lehetővé teszi a demokratáknak, hogy megszavazzák a gazdaságösztönző csomagot a republikánusok nélkül. Az egész éjszakán át tartó maratoni ülés után Kamala Harris alelnök jelentette be, hogy az ő szavazatával, 51–50 arányban elfogadták a tervet.

A demokraták azt tervezik, hogy március közepére nyeri el végleges formáját a "Covid-mentőcsomag", amely szakértői vélemények szerint agresszív ütemtervet irányoz elő a következő hetekre. Péntek délután az alsóház is elfogadta a frissített költségvetési határozatot. A demokrata házelnök, Nancy Pelosi arra a kérdésre, hogy március 14. előtt véglegesítik-e a segélycsomagot, úgy válaszolt:

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?