Pesti Srácok

Bill Gates szerint a járványnál is nagyobb veszély fenyeget minket

null

Bill Gates Derek Muller YouTube-csatornáján, a Veritasiumon beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után sem dőlhetünk hátra, mivel két további komoly veszély fenyegeti az emberiséget: a klímaváltozás és a bioterrorizmus.

A Microsoft-alapító szerint a klímaválság emberi életekben még pusztítóbb hatású lehet, mint a világjárvány, a bioterrorizmusról pedig kevés szó esik. Ez alatt ő azt érti, hogy egyszer akár valamilyen hatalom mesterségesen is létrehozhat ártó szándékkal egy vírust, amit bevethet mások ellen – sőt, akár irányíthatóvá is válhatnak egyes kórokozók. Épp ezért később sem lehet abbahagyni a kutatásokat, fejlesztéseket, folyamatos készenlétben kell lenniük a tudósoknak. Gates a BBC számára hozzátette, hogy a pandémiát legyűrni „nagyon-nagyon egyszerű” ahhoz képest, mint amekkora erőfeszítés kell majd a klímaválság megoldásához. A filantróp szerint, ha a kormányok nem cselekednek összehangoltan és időben, a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Ha végül sikerül megoldást találni, az Gates megfogalmazásában „a leglenyűgözőbb dolog lenne, amit az emberiség véghez vitt” – írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.