Pesti Srácok

Böröcz László: az I. kerület ellenzéki vezetése indokolatlanul szórja az önkormányzat pénzét

Böröcz László: az I. kerület ellenzéki vezetése indokolatlanul szórja az önkormányzat pénzét

Budapest I. kerületének ellenzéki vezetése folyamatosan pénzhiányra hivatkozik, miközben indokolatlanul szórja el az önkormányzat pénzét – erről a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt videonyilatkozatában szombaton.

Böröcz László azt mondta: V. Naszályi Márta (Párbeszéd) polgármester 2019-ben egy rendezett költségvetésű önkormányzatot vett át, amelynek számláján akkor több, mint 10 milliárd forint volt, most azonban pénzhiányra hivatkoznak, miközben az önkormányzat radikális lakbéremelésre készül a kerületben, és a polgármesteri kabinet reprezentációra és csapatépítő tréningekre több, mint 100 millió forintot készül elkölteni. A kormánypárti politikus szerint érdekes, hogy 2019-hez képest az éves személyi ráfordításokra 800 millió forinttal többet költ az önkormányzat, és 44,5 millió forintot akarnak egy lakásügynökség felállítására fordítani, miközben lakbéremelést terveznek. Böröcz László úgy fogalmazott: a korábbi haveri, baráti cégekre, illetve szervezetek kifizetésére mindig van pénz, amit majd az emberekkel fognak kifizettetni, mint ahogy 2010 előtt erre számos példát láthattunk.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."