Pesti Srácok

Bosszút áll a Facebook – Elzárják a híreket az ausztrál felhasználóktól

null

A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég szerdán bejelentette, hogy a médiapiaci szabályozásról szóló, általa is vitatott ausztrál törvény miatt a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedélyezi használóinak a hírek megismerését vagy akár megosztását. Az amerikai technológiai óriás közölte, hogy az ausztrál kiadóknak ezentúl tilos bármilyen tartalmat megosztaniuk vagy közzétenniük oldalain, ezzel egy időben pedig az ausztrál közönség a nemzetközi hírpiacról származó tartalmat sem érheti el és oszthatja meg.

Az egyre fokozódó vita arra vezethető vissza, hogy az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy, a médiapiacot szabályozó kódex bevezetését, amely rákényszerítené elsősorban a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, vagy különben pénzbírsággal sújtják. A Facebook közleményében azt írta:

Fogalmazása szerint a törvény szigorú választás elé állítja: megfeleljen egy olyan médiaszabályozási törvénynek, amely figyelmen kívül hagyja az említett kapcsolatrendszerből fakadó tényeket, vagy szüntesse be a hírtartalmak engedélyezését ausztráliai szolgáltatásaiban.

PestiSracok facebook image

– áll a közleményben. A továbbiakban a Facebook azzal érvelt, hogy az ausztrál kiadók számára is előnyös, ha megosztják írásaikat. Állítása szerint a Facebook és a kiadók közötti tartalmak cseréje a kiadók javát is szolgálja, hiszen felhívja a közösségi oldalt használók figyelmét a kiadói tartalmakra, és e forgalom becsült értéke mintegy 315 millió amerikai dollár (94,5 milliárd forint) volt.

A múlt hónapban a Google amerikai vállalat azzal fenyegetőzött, hogy kivonja keresőmotorját, böngészőjét Ausztráliából, amennyiben az említett törvényt elfogadják. A törvényt az ausztrál fogyasztóvédelmi és versenyhatóság dolgozta ki, és támogatja Scott Morrison miniszterelnök is. A Google-nak az ausztrál piac elhagyására tett kijelentése után az ausztrál kormányfő védelmébe vette a döntést. Kijelentette: Ausztrália saját maga alkotja meg azokat a szabályait, amelyek keretei között a technológiai cégek működhetnek az országban. Hozzátette: ezt a munkát az ausztrál parlament és a kormány végzi el. Fenyegetésekre nem reagálunk – szögezte le Morrison.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.