Pesti Srácok

Dél-Afrika szerint az AstraZeneca csak korlátozott védelmet nyújt a helyi vírusmutáció ellen

Dél-Afrika szerint az AstraZeneca csak korlátozott védelmet nyújt a helyi vírusmutáció ellen

A Dél-afrikai Köztársaság vasárnap bejelentette, hogy átmenetileg elhalasztja oltási kampányát a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinával, mert egy tanulmány szerint a védőoltás hatékonysága korlátozott a koronavírus dél-afrikai változatával szemben. A terv szerint a tömeges immunizálás pár nap múlva kezdődött volna egymillió adag vakcinával.

A johannesburgi Witwatersrandi Egyetem által készített tanulmányban az áll, hogy a brit oltás csak korlátozott védelmet nyújt a dél-afrikai vírusváltozat ellen fiatal felnőtteknél. Zweli Mkhize dél-afrikai egészségügyi miniszter átmeneti problémának nevezte a halasztást. Hozzátette, hogy a világjárványt kiváltó eredeti vírusvariánssal szemben ugyanakkor jó hatékonyságú a brit vakcina. A Dél-afrikai Köztársaságban azonban az újabb fertőzéseknek már a kilencven százalékát a helyi vírusváltozat okozza. Az országban az AstraZeneca vakcinájának kezdeti tesztelését kétezer alanyon végezték, az átlagéletkor harmincegy év volt, a csoport fele placebót kapott. Az eredmények szerint a védőoltás csak huszonkét százalékban hatékony a betegség mérsékelt formáival szemben. A súlyos megbetegedésekkel kapcsolatos hatékonyságára még nem állnak rendelkezésre adatok. Az Oxfordi Egyetem kutatásvezetője, Sarah Gilbert vasárnap azt mondta, hogy nagy valószínűséggel őszre elkészülnek vakcinájuk módosított változatával, amely a koronavírus dél-afrikai variánsától is hatékonyan véd.

Az oltásokért folyó világversenyben a Dél-afrikai Köztársaság – amely Afrika leginkább érintett országa másfél millió fertőzöttel és negyvenhatezer halálesettel – hétfőn kapta meg az első, egymillió adagos vakcinaszállítmányt. További ötszázezer érkezését februárra várják. Zweli Mkhize közölte, hogy a másfél millió adag AstraZeneca/Oxford oltást mindaddig megőrzik, amíg a tudósok nem adnak világos útmutatást a készítmények felhasználásához. A már megérkezett egymillió vakcina szavatossága áprilisban lejár.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter. Korábban a dél-afrikai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy húszmillió adag Pfizer-BioNTech vakcinát kötött le. Dél-Afrika a lakosságának legalább hatvanhét százalékát be szeretné oltani az év végéig, ez negyvenmillió embert jelent.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.