astrazeneca
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) visszavonta az AstraZeneca gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináját, erre válaszul kivonult a piacról
Az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyártó vállalat szerdán bejelentette, hogy a megcsappant kereslet miatt kivonja a piacról a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját.Százezer adag AstraZeneca oltóanyagot adományozott hazánk Vietnámnak
Kevesebb mint három hét alatt a harmadik vakcinaadomány-szállítmányt indítjuk útnak Délkelet-Ázsia irányába. Thaiföld és Kambodzsa után most Vietnámba indul magyar segítség, ezúttal 156 ezer adag AstraZeneca oltóanyag formájában – tette közzé csütörtökön reggel Facebook-oldalán Szijjártó Péter.Több mint félmillió adag AstraZeneca-oltóanyagot adományoz Magyarország Kambodzsának
Magyarország továbbra is segíti a világszintű védekezést a koronavírus ellen – írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, aki azt is kiemelte, hogy hazánk eddig tizennyolc országnak 4,7 millió adag vakcinával segített. Bejegyzésében Szijjártó Péter rávilágított: a háború miatt egyre kevesebb szó esik róla, de sajnos a világjárvány elleni küzdelem még nem ért véget, sőt, oltóanyagok hiányában jelenleg is sok ország folytat nehéz küzdelmet a koronavírus ellen.Kétszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Magyarország Szudánnak (Videó!)
Magyarország kétszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Szudánnak–jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Szudán a hetedik afrikai ország, amely ilyen típusú segítséget kap a koronavírus-járvány legyőzéséhez Magyarországtól.Magyarország százötvenezer adag vakcinát adományoz Ecuadornak (Videó!)
Az ecuadori kormány kérésére Magyarország százötvenezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz a dél-amerikai országnak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán. A magyar diplomácia vezetője közölte, hogy az intézkedéstől azt várják, hogy Ecuador fel tudja gyorsítani az oltási kampányát, így jobban ellen tud állni a világjárvány kihívásainak, illetve Magyarország még inkább hozzá tud járulni a világjárvánnyal szembeni globális védekezés sikeréhez.Szijjártó: 530 ezer adag AstraZeneca-oltóanyagot ad Bangladesnek Magyarország
Magyarország 530 ezer adag koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinát biztosít Bangladesnek – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szerda reggel feltöltött videóban.Ismét vakcinákkal segít Magyarország külföldön
Százötvenezer AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagot küld Tádzsikisztánnak Magyarország – jelentette be Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter szerdán. A külügyminiszter aláhúzta: Magyarországon van elég oltás, sőt, másoknak is tudunk segíteni.Magyarország oltóanyagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak
Magyarország 400–400 ezer adagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter kedden, New Yorkban. A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ 76. közgyűlésén vesz részt; innen jelentette be, hogy megállapodás született a vakcinák átadásáról a két délkelet-ázsiai országgal, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.Egy kutatás szerint az AstraZeneca kombinálása a Biontech/Pfizer-oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca
Az AstraZeneca-vakcina kombinálása a Biontech/Pfizer-oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca – állapították meg német kutatók. A Müncheni Műszaki Egyetem, a Helmholtz Központ és az Erlangeni és a Kölni Egyetemi Klinika szakértői egy retrospektív kutatás keretében vizsgálták meg az oltásokra adott immunválaszt. Eredményeikről a The Lancet Infectious Diseases című tudományos folyóiratban számoltak be.Ajánljuk még