Pesti Srácok

Korrupt adóellenőrt vett őrizetbe a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség

Korrupt adóellenőrt vett őrizetbe a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség

Korrupciós bűncselekmények elkövetésének gyanújával eljárást indított, ennek során pedig egy adóellenőrt őrizetbe vett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a hatóság csütörtökön. Azt írták: előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatnak nyomozást.

Az ügyészség szerdán nyolc helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket a tényállás teljes körű felderítéséért, bizonyítékok beszerzéséért. A Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség közreműködésével végrehajtott akcióban az érintettek lakó- illetve tartózkodási helyén, a célszemélyek irodáiban, gépjárműveiben végzett kutatások és lefoglalások eredményre vezettek – közölték. Kitértek rá, hogy a megalapozott gyanú szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőre Pest megyei vállalkozókat keresett meg azzal, hogy rendszeres anyagi ellenszolgáltatás ellenében vállalja védelmüket. A nő a NAV különböző adatbázisaiból információkkal látta el a gazdasági társaságokat és segítséget nyújtott ahhoz, hogy mentesüljenek az adófizetési kötelezettség alól. Az ügyészség tudatta, hogy az adóellenőr – akinek letartóztatása ügyében pénteken dönt a bíróság – megtagadta a vallomástételt a gyanúsítotti kihallgatásán.

Forrás: MTI; Fotó: smagpictures.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.