Pesti Srácok

Gyurcsány útja a hatalomba – a rendőrterroron át a bukásig

null

A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának ötödik részében a bukott ex-miniszterelnök őszödi beszédétől a rendőrterroron át a bukásig sorba vette az eseményeket. Emlékeznek még az IMF-hitelekre, a tandíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazásra, és Gyurcsány bukására? Amikor már égett a ház, Gyurcsány még akkor is menekült és tagadott.

A Magyar Nemzet sorozatának korábbi részeiben bemutatták azt a hátországot, amely Gyurcsány Ferencnek lehetővé tette azt, hogy a nagypolitikában is villámkarriert fusson be. Ebben szerepet játszott a KISZ-es mozgalmi múltjában gyökerező kapcsolatrendszere, hálózatépítő rutinja, a vagyonából eredő pénzügyi függetlensége, valamint egy, a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott háttércsapat. Mint a lap írja, mindezeket Gyurcsány fel is használta azon hatalomtechnikai manőverek során, amelyekkel a csúcsra jutott a politikában, és megszerezte a miniszterelnöki széket. A Magyar Nemzet sorozatának mostani részében a 2006-os választási győzelem és a 2009-es bukás közötti időszakot mutatják be: a Magyarországot máig sokkoló őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését és az annak nyomán kialakult tüntetésekre adott példátlan, diktatúrákra jellemző rendőrterrort.

Gál J. Zoltán mégsem hozta nyilvánosságra Gyurcsány beszédét

A Magyar Nemzet cikke szerint a 2006-os választási győzelem után, de még a kormányalakítás előtt az MSZP-frakció zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben. Mint írják: eleinte győzelmi hangulat uralkodott, majd Gyurcsány Ferenc kért szót, hogy elmondja programbeszédét, százmilliárdos nagyságrendű költségvetési kiigazítást sürgetve még az önkormányzati választások előtt. A hatás drámai volt, és több frakciótag számára ekkor vált világossá, milyen is az ország valós gazdasági helyzete. Mivel népszerűségvesztéstől tartottak, főként a vidéki polgármesterek részéről fogalmazódott meg ellenállás. Gyurcsány ezután 25 percben reagált az elhangzottakra, és ez a felszólalás híresült el később „őszödi beszéd” néven.Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára még aznap felhívta a Népszabadság főszerkesztőjét azzal, hogy „a főnök nagyon jó beszédet mondott”.

PestiSracok facebook image

– írja a portál.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszél az Országgyűlésben az Egyéves az őszödi beszéd címet viselő, fideszes képviselők által kezdeményezett vitanapon. Jobbra Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Fotó: MTI/Kovács Attila

Elk**tuk. Nem kicsit. Nagyon.

Mint a Magyar Nemzet összefoglalójában fogalmaznak: a 168 Óra korabeli cikke szerint Gyurcsány beszédének azonnal híre ment, a Gál által legépeltetett változatot többen olvasták a legbelső körön kívül is, sőt, alig egy hónappal később a beszéd néhány rövid, összevágott részletét informatikusok és hackerek e-mailben küldözgették egymás között.

– írják, majd kifejtik, hogy a kampányban tett ígéretek beváltása helyett a választók megszorításokat kaptak a második Gyurcsány-kormánytól:

Többek szerint a szocialisták ekkor szűntek meg váltópártnak lenni, és indultak el a közepes, majd kis párttá olvadás útján. Népszerűségük – és vele együtt Gyurcsányé is – zuhanórepülésbe kezdett. Az amúgy is feszült helyzet akkor robbant be igazán, amikor 2006. szeptember 17-én vasárnap ismeretlenek CD-n eljuttatták Gyurcsány balatonőszödi záróbeszédének részleteit a sajtóhoz, és egy ország tudta meg magától a miniszterelnöktől:

Szilvásy György kancelláriaminiszter és Demszky Gábor főpolgármester, miután sajtótájékoztatót tartottak a kormány informális üléséről Balatonőszödön. Háttal Veres János pénzügyminiszter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány kendőzetlenül bevallott mindent

Mint a Magyar Nemzet fogalmaz: Gyurcsány szerint gyorsan eljött az igazság pillanata, hiszen az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan másoknak nem kellett tudni, segítette, hogy ezt túléljük – fogalmazott akkor Gyurcsány.

– mondta akkor Gyurcsány.

Gál J. Zoltán, a Magyar Szocialista Párt kommunikációért felelős vezetője és Horn Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivője, kampányfőnök tart tájékoztatót a balatonőszödi kormányüdülőben a választásokon győztes MSZP és SZDSZ koalíciós egyeztetése után. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ominózus mondatai máig egy ország fülében csengenek:

Meglepően őszintén fogalmazott:

És a még ismertebb részletek:

Megindult a tiltakozás

Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és az azt követő események sokkolták Magyarországot és a magyar népet, hiszen Gyurcsányék pusztításának hatásai máig érezhetőek. Budapesten és több vidéki városban tüntetéssorozat kezdődött, a tiltakozók – köztük közéleti személyiségek, magyar és külföldi politikusok – Gyurcsány távozását követelték. Másnap a békés demonstrálókból kivált erőszakos csoportok megostromolták a Magyar Televízió épületét. Azon az éjszakán több, mint száz rendőr és ötven tüntető sérült meg.

Az utolsó pillanatban is taktikázott

A Fidesz illegitimnek nevezte a hazugsággal hatalomra került miniszterelnököt, a közelgő önkormányzati választást pedig Gyurcsányról szóló népszavazásnak minősítette. Az október 1-i helyhatósági választásokon a Fidesz jelentős győzelmet aratott: Budapest nem, de a legtöbb település ellenzéki irányítás alá került. A voksolás előestéjén Orbán Viktor 72 órás ultimátumot adott a kormányfőnek a távozásra. Gyurcsány azonban nem mondott le, helyette ezúttal is taktikázásba kezdett: bizalmi szavazást kért maga ellen az Országgyűlésben, amelynek során az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők egyhangúlag kiálltak mellette.

Tüntetések és tömegoszlatás következett

A portál megfogalmazása szerint hajnalban a rendőrség kiürítette a Parlament előtti Kossuth teret, az ott tüntetőket kiszorították a területről. Magyarázatul azt közölték, hogy a napközben zajló állami ünnepségre érkezők biztonságát kívánják ezzel a lépéssel biztosítani. Tüntettek a Bazilikánál, ahonnan a rendőrök a tiltakozókat a Corvin közhöz terelték, és a nagyjából hétezer fős tömeg kiszorult a Nagykörútra, megbénítva az autós forgalmat, majd onnan az Astoriára, majd a Deák térre vonultak a tiltakozók. A Bajcsy-Zsilinszky úton a tüntetők és a rendőrök összecsaptak, és ekkor történt, hogy a demonstrálók torlaszként az útra tolták a Városháza parkban kiállított korabeli 1956-os járműveket, köztük egy T–34-es tankot, amelyet rövid időre sikerült is beindítani. A Fidesz ez idő alatt az Astoriánál tartotta saját ünnepi tömeggyűlését. A rendőrök ugyanakkor ebbe az irányba, a Fidesz-gyűlés résztvevői felé szorították tovább a Deák tér környékéről a tüntetőket. A demonstrálók így összekeveredtek a fideszes rendezvény távozóban lévő résztvevőivel. A kora hajnalig tartó tömegoszlatás során sokan súlyosan megsérültek. Révész Máriuszt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a szemtanúk elmondása szerint a rendőrök lőtték fejbe gumilövedékkel akkor, amikor – képviselői igazolványát felmutatva – erőszakosságukért kérdőre vonta őket.

A tüntetők ostromolják a Magyar Televízió bejáratát, amikor több, mint ezer fiatal rohamozta meg az MTV épületét. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Azonosítószám nélkül oszlattak a rendőrök

Mint a Magyar Nemzet összefoglalója írja, az Index 2009 novemberi tényfeltáró riportja szerint egyes rendőri egységek kirívóan törvényellenes, sőt, szadista módon avatkoztak az eseményekbe. A Blaha Söröző vendégeit éjjel a rendőrség az utcára kergette, holott semmi nem utalt arra, hogy a tüntetésekhez közük lett volna. Az utcán rendőrök sorfala fogadta a menekülő embereket, ütlegelni, rugdosni kezdték őket, gumilövedékeket lőttek ki rájuk közvetlen közelről. Az előállítottak számos visszaélésről számoltak be, amelyek egyes rendőrségi fogdákban és büntetés-végrehajtási intézményekben történtek. Megalázó, embertelen bánásmódban volt részük, a rendőrök bántalmazták, megverték, megrugdosták, kínozták őket. Előfordult, hogy már megbilincselt embereket ütöttek-vertek véresre. Az október 23-i események során megsérültek száma meghaladta a 150-et. Hiába éltek több százan is panasszal bántalmazásuk miatt az ügyészségen, a sisakban, maszkban, azonosítószám nélkül oszlató rendőrök többségét nem lehetett azonosítani.

Felelősségrevonás helyett kitüntetés

A rendőri túlkapásokról több jelentés is született és Gyurcsány Ferenc a felkérésére vizsgálódó, Gönczöl Katalin kriminológus, volt ombudsman vezette testület az egész politikai osztályt és egyes rendőri vezetőket nevezte meg felelősként. A Morvai Krisztina vezette civil jogászbizottság elsősorban Gyurcsányt tette felelőssé. A második Orbán-kormány idején készült Balsai István-féle jelentés, valamint az Országgyűlés emberi jogi bizottsága 2010-es vizsgálata ugyancsak az akkori miniszterelnök felelősségét vetette fel. Az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata úgy ítélte meg: a rendőrség tevékenysége alapvetően törvényes volt, de hosszan sorolható szakszerűtlenségek és hibák történtek. A rendőrterror áldozatai később ugyan kártérítést kaptak, de az érintett rendőri vezetők megúszták a felelősségre vonást, sőt, többüket elő is léptették. Gergényi Péter akkori budapesti rendőr-főkapitány pedig – aki tagadta, hogy a rendőrök viperát, azaz rugós ólmosbotot használtak volna – néhány hétre rá Budapestért Díjat és Budapest Közbiztonságáért Emlékérmet vehetett át Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestertől.

Tüntetők menekülnek a könnygáz elől a Magyar Televízió székházánál, amikor több, mint ezer fiatal rohamozta meg az MTV épületét. Fotó: MTI/Füzesi Ferenc

Az összefoglaló szerint az események után egy héttel összevont parlamenti bizottság hallgatta meg a rendőrség vezetőit, az igazságügyi-rendészeti és a kancelláriaminisztert. Utóbbi posztot Szilvásy György töltötte be akkor, aki nyolcvan évre titkosíttatta a bizottsági ülésekről készült jegyzőkönyveket. A második Orbán-kormány utóbb feloldotta a titkosítást, és kiderült, hogy Szilvásy lehallgatott telefonbeszélgetések alapján azt állította: a zavargások hátterében „legális és nem legális körök” összefonódása állt. A rendőri fellépések arányosságát és szakszerűségét, a vipera és a gumilövedékek használatának indokoltságát vitatta a Társaság a Szabadságjogokért, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, az Amnesty International és az ENSZ kínzások kivizsgálásáért felelős bizottsága is.

Máig nem tudni pontosan, ki és hogyan szivárogtatott

A Magyar Nemzet összefoglalójában arra is kitérnek, hogy a feltételezések szerint a kiszivárogtatásokhoz köze volt Rózsa-Flores Eduardo bolíviai–magyar katonának, aki az ELTE utolsó KISZ-titkára volt, színész, író, költő és publicista is. Rózsa-Flores Eduardo részt vett a délszláv háborúban, és végül 2009 tavaszán Bolíviában, egy hotelszobában lőtték agyon kommandósok. Az őszödi beszéd azért volt sokkoló hatású, mert maga a miniszterelnök, Gyurcsány vallott arról trágár stílusban, hogy milyen hatalomtechnikai játszmákkal, trükkök százaival sikerült hatalomban maradnia, eltitkolnia az ország valós gazdasági helyzetét, továbbá arról, hogy nem nagyon van ötletük arra, mit kellene tenni. Gyurcsány azt mindenesetre kinyilatkoztatta, miután nyilvánosságra került a hazugságcunami, miszerint

Gyurcsányt az sem tántorította el, hogy nem maradt olyan társadalmi réteg, amely összességében kedvezően ítélte volna meg kormánya tevékenységét. A balliberális értelmiség nagy részének segítségével igyekezett „igazságbeszédnek” beállítani szónoklatát, saját és kormánya felelősségét pedig szétteríteni a teljes politikai elitre. A szerecsenmosdatás azóta is tart – írja a Magyar Nemzet.

Megszorítások és eladósodás következett

Az MSZP–SZDSZ-koalíció eközben újabb megszorításokat vezetett be: a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A Fidesz népszavazást kezdeményezett az általuk pénzbegyűjtésnek nevezett terhek eltörléséért. A szociális népszavazás sikere minden várakozást felülmúlt, magas, több, mint ötvenszázalékos részvétel mellett az urnákhoz járulók 82 százaléka igennel voksolt. Gyurcsány jelezte: a kieső díjakat nem fogják pótolni a költségvetésből, majd még ugyanebben a hónapban menesztette egészségügyi miniszterét, az SZDSZ-es Horváth Ágnest. A szabad demokraták erre válaszul visszahívták kormánytagjaikat, és a koalíció felbomlott. Ezután Gyurcsány kisebbségből kormányzott, az SZDSZ külső támogatásával. Ilyen körülmények között ütött be a még nagyobb baj: a 2008-as gazdasági világválság – írják.

Az IMF-et a magyar családok asztaláról etették

Az összefoglaló szerint a felelőtlen gazdaságpolitika miatt a magyar államháztartás hiánya már 2007-ben öt százalék volt. 2008 októberében Gyurcsány újabb megszorításokat jelentett be, valamint Magyarországra hívta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). Az IMF 300 milliárdos költségcsökkentést kért annak fejében, hogy hitelt adjon a csőd szélére sodródott országnak.

– foglalják össze, mekkora volt a baj.

Titokban egyeztettek, hogyan tovább: Dobrev mondhatta ki a végső szót

A legszűkebb bizalmi kör március 13–14-én az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tokaji szállójában gyűlt össze titkos megbeszélésre – derül ki a 168 Óra által megjelentetett, Frontsebészet című könyvből. A találkozón nemcsak a legközvetlenebb stábtagok, Ficsor Ádám kabinetfőnök, Keszthelyi András miniszterelnöki főtanácsadó, a következő évben tragikus körülmények közt elhunyt Daróczi Dávid kormányszóvivő és Gréczy Zsolt kommunikációs főtanácsadó volt jelen, hanem – Gyurcsány kérésére – egykori, a kommunikációt irányító munkatársak is: Gál J. Zoltán volt kabinetfőnök és Szigetvári Viktor. Sőt, ott volt Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége is. Összesen tizenhatan vettek részt a titkos egyeztetésen, amelynek idejére a személyzetet elküldték a helyszínről. A beszélgetéseken derült ki, hogy nem tudnak olyan megoldást, ami egyszerre kerüli el a gazdasági csődöt és a teljes politikai vereséget. A beismerés felkavaró volt, Dobrev Klára el is sírta magát. A könyv szerint Gyurcsány lemondásáról ő mondhatta ki a végső szót – írja a Magyar Nemzet. Erre utal, hogy amikor hazafelé tartottak a miniszterelnöki konvojjal, a Gyurcsány házaspár helyet cserélt a kormányőrökkel. A testőrök maradtak a kormányfői Audiban, a miniszterelnök pedig maga vezette a biztonsági autót hazáig. Lassan haladtak, volt mit megbeszélni. A tokaji megbeszélésen vetődött fel az a forgatókönyv, hogy Gyurcsány mondjon le a miniszterelnökségről, ám irányítson továbbra is ő a háttérből, posztját pedig vegye át más.

Lemondott, majd kapott egy ismeretlen levelet

Gyurcsány végül 2009. március 21-én nyújtotta be lemondását. A Fidesz új választásokat akart, azonban ezt az MSZP–SZDSZ-többség elutasította. A szappanoperának tűnő miniszterelnök-jelölti válogatás után végül Bajnai Gordonban, Gyurcsány régi ismerősében és korábbi miniszterében találták meg az utódot: ő lett az a bizonyos más személy, aki a 2010-es választásokig átült a miniszterelnöki székbe. Nem sokkal lemondása után anonim, Gyurcsány Ferencnek címzett nyílt levelet közölt a Reakció nevű online lap. A Sötétség délben címet viselő levélről azóta sem derült ki, hogy ki írta, a benne tett megállapítások egy része mindenesetre – főként ennyi idő távlatából – nemcsak figyelemreméltónak, hanem valósnak is bizonyult. A levél írója szerint ő régi szocialista, aki még a KISZ-es időkből ismeri Gyurcsányt. Mint a Nemzet írja a beszámolóról:

A levél írója Szili Katalint és Kiss Pétert is azon szocialista politikusok között említi, akiket Gyurcsány kényes információkkal tudott sakkban tartani. A szerző szerint nekik „baloldaliként szocializálódott magyarként” az sem fér bele, hogy a szocialista pártvezetés titokban a radikális jobboldalt, Vona Gáborékat és a Jobbikot segíti. A levél nagy vihart kavart az MSZP belső köreiben. Az ügy komolyságát jelezte, hogy a párt nemzetbiztonsági kabinete is összeült, és komoly vizsgálatok indultak a szerző felderítése érdekében – írja a lap.

2010-ben győzött a Fidesz

Mint a Magyar Nemzet cikke emlékeztet: a miniszterelnöki bukása után Gyurcsány Ferenc 85 százalékos támogatottsággal még megszerezte az MSZP pártelnökségét, ám a megyei MSZP-elnökökkel folytatott megbeszélése után e pozíciójáról is rövidesen lemondott. A 2010-es választásokon a Fidesz győzött, ekkor aratták első kétharmados győzelmüket. Az MSZP méreteset bukott, Gyurcsány mégis újra beülhetett – igaz, egyszerű képviselőként – a Parlamentbe, mert kialkudta magának a pártlista biztos befutó, negyedik helyét. Korábban általános volt a vélekedés, hogy neki politikai értelemben vége, és a történelmi bukás után hamarosan eltűnik a süllyesztőben. Nos, úgy tűnik, ez odébb van.

Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány, másodrendű és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egykori parancsnoka, harmadrendű vádlott a volt rendőri vezetők és társaik 2006 őszi eseményekkel összefüggő büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületében 2013. szeptember 17-én. Fotó: MTI/Marjai János

Gyurcsány újra a ringben, hiszen nyerni akar

Miniszterelnök korában Gyurcsány – akinek a főzés és az amatőr bőrdíszművesség mellett a futás a hobbija – gyakran edzett a Margitszigeten, egy időben hetente egyszer futva tette meg a Szemlőhegy utcai villája és a Kossuth tér közötti, hat kilométeres távolságot, mi több, korábban a maratont is lefutotta. Pontosan tudta és tudja, hogy a politika is a hosszútávfutók, nem a sprinterek műfaja. Némi bemelegítés után újabb, máig tartó hajrába kezdett a bukott ex-miniszterelnök. Kondorosi Ferencnek, Gyurcsány egyik államtitkárának a Fővárosi Törvényszéken tanúként tett vallomásából bebizonyosodott, hogy a volt kormányfő 2006 őszén visszaélt a hatalmával, és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget. A volt államtitkár vallomása szerint Gyurcsány a minisztereit megkerülve, közvetlenül beleavatkozott a 2006-os eseményekbe, közvetlenül utasította a rendőri vezetőket, akiket később ezért ki is tüntetett, holott az akkori rendőrségi törvény szerint a miniszterelnök csak a rendészeti miniszter útján adhatott volna utasítást, közvetlenül nem.

Az országos rendőr-főkapitány volt általános helyettese is elismerte, hogy Gyurcsány Ferenc utasította a tévészékház ostromakor. Gyurcsány a tanúvallomások ellenére továbbra is hárított, de 2006-ban ő maga is elismerte: utasításokat adott a rendőrségnek.

– fogalmazott miniszterelnökként a DK vezére.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: MTI/Honéczy Barnabás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.