Pesti Srácok

A világ egyik legismertebb orvosi lapja szerint is hatásos az orosz vakcina

A világ egyik legismertebb orvosi lapja szerint is hatásos az orosz vakcina

91,6 százalékban hatásos az orosz Szputnyik V vakcina a koronavírus ellen – ismertette a Szputnyik V vakcina harmadik tesztelési fázisából származó, 20 ezer résztvevő eredményeinek értékelése alapján készült adatokat a világ egyik legismertebb orvosi lapja, a The Lancet.

A hvg.hu a rangos szaklapra hivatkozva azt írja, a 60 évnél idősebbek körében is 91,8 százalékos a vakcina hatásossága. Ezt 2144 ember adataiból állapították meg. Az orosz vakcinával kapcsolatban az egyik leggyakoribb kritika az volt, hogy a tesztelésről alig adtak ki értékelhető információt, ebből a szempontból is fontos változást jelent a Lancet cikke.

Megvédhet a betegség súlyos lefolyásától

A vizsgálatban részt vevőket két részre osztották. Azok között, akik megkapták az oltást, három héttel később 16 koronavírusos fertőzöttet találtak, míg azok között, akiknek placebót adtak be, 62 pozitív eset lett. Azok közül, akik a Szputnyik V vakcináját kapták meg, és mégis megfertőződtek, egyetlen közepesen súlyos vagy súlyos eset sem volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: The Lancet-HVG; Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.