Pesti Srácok

Hollik István: a magyar családok a baloldalra biztosan nem számíthatnak

null

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a magyar családok a baloldalra bajban biztosan nem számíthatnak; a baloldal minden otthonteremtési támogatást, családokat érintő intézkedést gátol. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki online sajtótájékoztatóján kiemelte: a baloldali kormányzatot sosem érdekelte a gyermekes családok támogatása, megélhetése, mindig csak megszorításokkal sújtotta őket.

A politikus emlékeztetett: 2002-ben, amikor kormányra kerültek, elkezdték leépíteni azokat a támogatásokat, amiket az első Orbán-kormány vezetett be.

– mondta a politikus, aki szerint úgy érte a magyar családokat a 2008–2009-es válság, hogy semmilyen otthonteremtési támogatásban nem részesülhettek. A kommunikációs igazgató szerint ennek ellenére a baloldal ebben a nehéz helyzetben nemhogy segítette volna a családokat, hanem további terheket tett a vállukra adóemelések formájában. A Fidesz–KDNP ezzel szemben folyamatosan törekszik arra, hogy bővítse a családtámogatások körét. Egyik első döntésük volt 2010 után, hogy visszavezették a gyermekek után járó családi adókedvezményt, bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt, ami kibővült a falusi csokkal, a babaváró támogatással, a négygyermekes édesanyák szja-mentességével. Hollik István rámutatott: a családok számára lehetővé tették a kedvezményes autóvásárlást is, amit már több, mint húszezer család igénybe is vett. A Fidesz–KDNP kormányzása alatt két és félszeresére emelkedett a családok támogatása, amely arányaiban egész Európában az egyik legmagasabb. A kormány – ellentétben a baloldallal – a koronavírus-járvány okozta válságot sem megszorításokkal kezeli, hanem tudják: ebben a helyzetben segíteni kell az embereken, főként a gyermekeket nevelő családokon. A kommunikációs igazgató összegzése szerint ez az oka annak, hogy a Fidesz–KDNP most, a válság idején bővítette a családok támogatását minden idők egyik legnagyobb otthonteremtési programjával. Hollik István kiemelte: igyekeznek minden segítséget megadni azoknak, akik gyermeket szeretnének; egy családot alapító pár ma már több tízmillió forintos segítséget kaphat a magyar államtól az otthonteremtéshez, illetve a felújításhoz.

PestiSracok facebook image

– vélekedett a politikus, aki szerint kimondható: a magyar családok a baloldalra bajban biztosan nem számíthatnak.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.