Pesti Srácok

Innovációs és Technológiai Minisztérium: a kormány célja áttérni a zöldgazdaságra

null

Rendszerszintű átalakítások szükségesek, mivel nagyon változó az energiapiac, és mert a kormány célja áttérni a zöldgazdaságra, a körforgásos gazdaságra – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium január 15-én kinevezett, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. Steiner Attila arról is beszélt, hogy szigorúbbá válhat az illegális szemetelés büntetése; a szankciórendszer működtetésére új hulladékgazdálkodási hatóságot terveznek létrehozni.

A pénteki lapszámban megjelent interjúban Steiner Attila azt mondta, hogy konkrét eredményekre kell átfordítani az eddigi munkát. Nagy átalakulás előtt áll a magyarországi energetika és hulladékgazdálkodás, beruházások sora vár tervezésre és megvalósításra. Ezek koordinálását és a lehető legtöbb európai uniós forrás lehívását, optimális felhasználását kapta feladatául az államtitkár. Steiner Attila azt mondta, hogy pályázatokkal kell segíteni az eddig elért eredmények megőrzését. Az energetika és a hulladékgazdálkodás több ponton kapcsolódik egymáshoz, ezért logikus ezek együttes kezelése. Közölte, hogy részt vett a hétéves uniós költségvetés tárgyalási folyamatában, ezért rálátása van az uniós finanszírozási logikára.

A hétszázötven milliárd eurós (262 ezer milliárd forint) helyreállítási csomag lehívása viszont teljesen más struktúra szerint zajlik majd. Alapvetően a zöldátmenetre kell elkölteni a helyreállítási és rezilienciaépítési eszköz (RRF) 672,5 milliárd eurójának (235 ezer milliárd forint) harminchét százalékát. Ez komoly szándék az unió irányából, és nagy lehetőség a kormánynak is, hogy meg tudja valósítani a céljait. Az államtitkár úgy látja: az Európai Bizottság lényegében elfogadta, hogy a nukleáris energia nélkül az Európai Unió nem tudja teljesíteni a 2050-es klímasemlegességi célokat. Azt is tényként kezelik, hogy az atomenergia kulcstényező az ellátásbiztonságban és a megfizethető áramellátásban. Steiner Attila arról is beszélt, hogy szigorúbbá válhat az illegális szemetelés büntetése. A szankciórendszer működtetésére új hulladékgazdálkodási hatóságot terveznek létrehozni.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Komka Péter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.