Pesti Srácok

Koronavírus: Már több mint tízmillió oltást adtak be az EU-t elhagyó Nagy-Britanniában

Koronavírus: Már több mint tízmillió oltást adtak be az EU-t elhagyó Nagy-Britanniában

A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint meghaladta a tízmilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában. Az újonnan kiszűrt fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma egyaránt jelentős ütemben csökken. Matt Hancock egészségügyi miniszter keddi alsóházi tájékoztatóján elmondta: a legveszélyeztetettebb lakossági csoportba tartozó 80 éven felüli korosztály tagjainak 90 százalékát, a 70 és 80 év közötti korcsoportba tartozóknak a felét már beoltották.

A brit egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint a december 8-án indult oltási kampány kezdete óta 9 646 715-en kapták meg a koronavírus elleni oltóanyag első adagját, a második dózisban 496 796-an részesültek. Így az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt 10 143 511. A brit kormány eddig 407 millió dózist rendelt hét gyártótól a koronavírus elleni vakcinából. Ez azt jelenti, hogy a 68 milliós brit lakosságot - fejenként két dózissal számolva - háromszor lehet teljesen átoltani a koronavírus elleni oltásokból London által eddig megrendelt mennyiséggel. A valós szorzó ennél is nagyobb, mivel a jelenlegi tervekben a felnőtt lakosság beoltása szerepel. A hivatalos célkitűzés az, hogy február 15-ig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja - több mint 15 millió ember - megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát, őszre pedig a teljes felnőtt brit lakosság részesüljön a vakcinából.

Csökken a megbetegedések és a halálozások száma

A kedd este ismertetett adatsor szerint az elmúlt 24 órában 16 840 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. Az év elején még szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként 70 ezerhez közeli napi új fertőzöttet szűrtek ki Nagy-Britanniában. A szaktárca adatai szerint a kedden zárult egy hétben 162 877 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 60 021-gyel, 26,9 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál. Az elmúlt egy hétben 20 923 pácienst kellett kórházba szállítani a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt, 5997-tel, 22,3 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a kedden zárult egy hétben 7851 páciens haláláról érkezett jelentés. Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta nagy-britanniai halálozások heti száma 841-gyel, 9,7 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jon Super

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.