Pesti Srácok

Korrupció gyanúja miatt tartottak házkutatást az osztrák pénzügyminiszternél

null

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó államügyészség (WKStA) csütörtökön házkutatást tartott Gernot Blümel pénzügyminiszter (képünkön), valamint két másik, meg nem nevezett személy lakásán. A házkutatás a miniszter beleegyezésével történt, és oka a Novomatic szerencsejáték-nagyvállalattól az Osztrák Néppártnak (ÖVP) juttatott feltételezett pártadományok utáni nyomozás. Az ellenzék a pénzügyminiszter lemondását követeli.

A WKStA egy úgynevezett "önkéntes alapon" elvégzett ellenőrzést tartott a miniszter lakásán, miután a kaszinók ügyében kihallgatások történtek. Ennek tényét a minisztérium titkársága is megerősítette. Blümel kijelentette, hogy a vádakat csak a médiából ismeri, illetve az ennek nyomán született beszélgetésből az államügyészséggel. Önként hozzájárult a házkutatáshoz, megkönnyítendő a nyomozást, hisz a vádak néhány szóban tisztázhatók.

– hangsúlyozta a tárcavezető. A gyanú alapját egy 2017-ből származó üzenet képezi, miszerint a Novomatic akkori elnök-vezérigazgatója, Harald Neumann arra kérte Blümelt, hogy segítsen egy találkozó létrejöttében Sebastian Kurz jelenlegi kancellárral, akkori külügyminiszterrel. A beszélgetés egyik témája az adományozás, másik sarkalatos pontja egy olaszországi probléma lett volna.

PestiSracok facebook image

A Novomatic olaszországi érdekeltségei révén akkoriban több problémás területtel küzdött: egyrészt konfliktusai adódtak az adóügyi szabályozással, másrészt egy függőben lévő eljárás miatt százötvenmillió eurós büntetés is fenyegette a céget. Nyilvánvalóan tanácsot vagy segítséget vártak volna a külügyminisztériumtól. Ez a terv azonban elsikkadt. Neumann az ügyvédjén, Norbert Wessen keresztül kiállt amellett, hogy sem tőle személyesen, sem a Novomatictól semmilyen párt – így az ÖVP sem – kapott semmilyen adományt. Ilyen ígéret – kiváltképp Olaszországot érintő tematikával – sem hangzott el soha. Az ÖVP köreiben is az az egyöntetű vélemény, hogy soha nem érkezett pártadomány a Novomatictól a pártkasszába. Kurz kancellár egy tavaly nyári vizsgálóbizottsági meghallgatáson is hangsúlyozta, hogy pártja – elvi okokból – soha nem fogadott el adományt szerencsejáték-, dohány- vagy fegyvergyártó cégektől.

A Blümel elleni nyomozásról kedd óta folytak találgatások az osztrák sajtóban, amelynek kirobbantója a csak iratgyűjtő újságíró néven emlegetett Ashwien Sankholkar volt, aki egy Twitter-posztban tette közzé az ügyben szerinte érintettek – köztük Blümel – nevét. Az ügyészség csak annyit közölt, hogy állami tisztségviselő megvesztegetésének gyanúja ügyében folyik a nyomozás. Blümel elmondta, hogy készségesen átadott minden iratot és elektronikus eszközt a hatóságnak, valamint hozzátette:

Az ellenzék a pénzügyminiszter lemondását követeli.

– mondta Beate Meinl-Reisinger, a Liberális Fórum (NEOS) elnöke. Christian Deutsch, a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szövetségi ügyvivője is lemondásra szólította fel Blümelt: a mai házkutatás után, amely feltételezhető pártadományok miatt zajlott, a miniszter azonnal lépjen vissza.

– jelentette ki a történtek ismeretében az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára, Michael Schnedlitz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Az Európai Unió Tanácsa/Mario Salerno

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.