Pesti Srácok

Már át is utalták az első otthonfelújítási támogatásokat

Már át is utalták az első otthonfelújítási támogatásokat

Az első otthonfelújítási támogatásokat kedden utalja a Magyar Államkincstár (MÁK), az érintett 17 család az átlagosan egymillió forintos támogatást szerdán kapja meg – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Az otthonfelújítási támogatás olyan pénzügyi segítség, amelyet azok a családok vehetnek igénybe, ahol gyereket várnak vagy gyereket nevelnek, így ezzel a lehetőséggel házaspárok, élettársi kapcsolatban élők és az egyszülős családok is élhetnek.

Novák Katalin hozzátette, a 17 családból, amelyek megkapják a támogatást 11 egygyermekes, négy kétgyermekes, a többiek pedig nagycsaládosok.

– közölte.

Novák Katalin kiemelte, az otthonfelújítási támogatás olyan pénzügyi segítség, amelyet azok a családok vehetnek igénybe, ahol gyereket várnak vagy gyereket nevelnek, így ezzel a lehetőséggel házaspárok, élettársi kapcsolatban élők és az egyszülős családok is élhetnek. Az otthonfelújítási támogatás, amelyet az otthonteremtési program részeként hirdettek meg január 1-től, vissza nem térintendő támogatás, amelyből a felújítási költségek felét lehet finanszírozni, maximum 3 millió forintot.

PestiSracok facebook image

Gyűjteni kell a számlákat

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatáshoz a felújítási munkálatokról gyűjteni kell a számlákat, amelyeket a munkák befejezését követő 60 napon belül be kell nyújtani a MÁK-hoz. A beérkezett számlákat az államkincstár ellenőrzi, és miután jóváhagyta az egyes családok kérelmét, kiutalja a megfelelő összeget, azaz a felújításra fordított pénznek a felét, maximum 3 millió forintot. Novák Katalin közölte: a támogatás iránt nagy az érdeklődés, már 213 család nyújtotta be támogatási kérelmét.

– mondta a miniszter.

– fogalmazott Novák Katalin.

Rengetegen érdeklődnek

Mészáros József, a MÁK elnöke megerősítette, hogy sokan érdeklődnek a támogatásról: eddig több mint 17 ezer e-mailt és 21 ezer telefonhívást kaptak. Az államkincstár elnöke azt kérte a lakosságtól, hogy a családok, amelyek pályáznak, lehetőség szerint az elektronikus csatornán, az ügyfélkapun keresztül adják be kérelmeiket, ugyanis így kisebb a hibázási lehetőség. Ugyanakkor elmondta, hogy a MÁK a kormányablakon és a postán érkezett kérelmeket is befogadja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.