Pesti Srácok

Megkezdődik Szentlőrinc iparterületének infrastrukturális fejlesztése

Megkezdődik Szentlőrinc iparterületének infrastrukturális fejlesztése

Csaknem háromszázmillió forintból épül két univerzális üzemcsarnok és a hozzájuk kapcsolódó alapinfrastruktúra egy európai uniós pályázatnak köszönhetően a Baranya megyei Szentlőrincen – jelentették be a beruházás alapkőletételén a kisvárosban, szerdán.

Mint azt Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, a két, egyenként több, mint 440 négyzetméteres üzemcsarnok egyikét kulcsrakészen adják majd át, míg a másikat szerkezetkész állapotban biztosítják a betelepülni szándékozó vállalkozásoknak az év második felében. Mint mondta, a kisváros hathektáros iparterületén a beruházások részét képezi az is, hogy megépítik az épületek megközelítéséhez szükséges belső burkolt utakat, biztosítják a közműveket és további bővítéseket készítenek elő. A képviselő kiemelte, hogy a 6-os főúttól néhány száz méterre és az M60-as gyorsforgalmi út tervezett nyomvonalától pár kilométerre fekvő iparterületen baranyai vállalkozások közreműködésével fejlesztenek, így már az építkezések kezdetével hozzájárul a projekt munkahelyek megőrzéséhez és teremtéséhez a térségben.

Koltai Péter (független), Szentlőrinc polgármestere beszédében aláhúzta: kiemelt prioritásként kezeli az önkormányzat, hogy a település vállalkozásainak megfelelő gazdasági környezetet teremtsen, hiszen a cél a helyi kis- és közepes vállalkozások további fejlődésének, működésének segítése, a foglalkoztatottság növelése. Elmondta: többéves előkészítés előzte meg a most induló munkálatokat, egyben reményét fejezte ki, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően mind a szentlőrinciek, mind a környéken élők számára új munkahelyek létesülhetnek. A városvezető hozzátette: bízik benne, hogy a két új csarnok mellett a jövőben továbbiak is épülnek a település iparterületén, amelyen jelenleg már öt vállalkozás működik.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.