Pesti Srácok

Mindegyik kerületből kirekesztené az ellenzék a 100 Tagú Cigányzenekart és Európa egyetlen zsidó televízióját

Mindegyik kerületből kirekesztené az ellenzék a 100 Tagú Cigányzenekart és Európa egyetlen zsidó televízióját

Portálunk már beszámolt róla, hogy hétvégén Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere felajánlotta a kerület segítségét Európa egyetlen zsidó tévéjének és a 100 Tagú Cigányzenekarnak, miután a DK által irányított Erzsébetvárosból alattomos módszerrel elüldözték őket, mikor nem hosszabbították meg korábbi otthonuk bérleti szerződését. Kedden kiderült, hogy a Jobbik, a Momentum, a DK nem csupán Erzsébetvárosban, hanem Budafok-Tétényben is kirekesztő ugyanis az ellenzéki roncskoalíció tagjai nem akarják befogadni a VII. kerületből száműzött szervezeteket.

Mivel a szervezeteknek február 25-ig ki kell költözniük, sürgős döntésre volt szükség. Ezért Karsay Ferenc(Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármestere a segítségükre sietett. A városvezető február 23-án 16 órás határidővel kérte a XXII. kerület önkormányzati képviselőinek állásfoglalását. Arra kérte őket, küldjék meg meglátásaikat, javaslataikat a felajánlható átmeneti és hosszútávú segítségnyújtással kapcsolatban, mert nem kíván egymaga végleges döntést hozni.

A többség befogadó, az ellenzék kirekesztő

A XXII. kerület 17 képviselőjéből a demokratikus többség örömmel fogadta a Heti TV és a 100 Tagú Cigányzenekar Budafok-Tétény kulturális életébe integrálásának lehetőségét, viszont 7 ellenzéki képviselő, aláírásával ellátott válaszlevelében kategorikusan elutasította azt. A Jobbik, a Momentum, a DK és a Közösség Dél-Budáért Egyesület képviselői mindezt azzal indokolták, hogy álláspontjuk szerint nem előremutató más önkormányzat, fővárosi kerület belügyeibe ilyen módon beavatkozni.

PestiSracok facebook image

Karsay elmondása szerint döbbenten és értetlenül áll a válasz előtt.

– fogalmazott a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a városvezető.

– tette hozzá Karsay Ferenc, aki tekintettel a testület többségének támogatására folytatja megkezdett tárgyalásait. Facebook oldalán közzétett bejegyzése alapján ma személyesen mutatta be a kerület által felajánlható helységeket a 100 Tagú Cigányzenekar elnökének, Beke Farkas Nándornak, de megegyezés egyelőre nem született.

Forrás: Budafok-Tétény Önkormányzata/PS. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.