Pesti Srácok

Nagy István: a közösség a legnagyobb érték

Nagy István: a közösség a legnagyobb érték

Az emberek által létrehozott közösségek szerepét méltatta az agrárminiszter kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Kimlén, ahol a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával jelentették be, hogy 135,5 millió forint támogatást kap a térség három nemzetiségi fenntartású általános iskolája intézményfelújításra.

– mondta sajtótájékoztatón Nagy István, hangsúlyozva, hogy a nemzetiségi iskolák fontos feladatot látnak el: megőrzik és továbbadják a nyelvet, a kultúrát és mindazt, ami az identitásukat jelenti.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzáfűzve, hogy ez olyan, mint a szigetközi kenyér, amelyhez a vizet a Duna adja, de a sót és a kovászt a helyi nemzetiségek. Részletezte, hogy a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola 48 millió forintot kapott felújításra, a rajkai Békefi Ernő Általános Iskola 28 millió forintot, a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola pedig 59,5 millió forintot. A kimlei intézmény felújítása a Magyar Falu Programon keresztül valósul meg.

Soltész: a fejlesztések a helyi közösségeket érintik

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 1,356 milliárd forintot biztosít helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési és kulturális intézmények felújítási munkálataira, a Magyar falu programon keresztül pedig 500 millió forint áll rendelkezésre. A csaknem kétmilliárd forint keretösszegű támogatás beleillik a kormány újraindítási programjába - tette hozzá. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az elmúlt években kilencszeresére emelkedett azon intézmények száma, amelyeket a nemzetiségek tartanak fenn: 2012-ben 10-12 ilyen intézmény volt, ma megközelíti a százat a számuk. Többségüket, 66-ot a helyi nemzetiségi önkormányzatok tartanak fenn - mondta. Soltész Miklós jelezte, arra biztatják a helyieket, hogy amennyire a közbeszerzés engedi, a felújítási munkálatok elvégzésére környékbeli vállalkozókat bízzanak meg. Ezek a fejlesztések a helyi közösségeket érintik, vagyis erősítik a helyben maradást – emelte ki.

Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő arról beszélt: 2013-tól vált lehetségessé, hogy a helyi nemzetiségi önkormányzatok intézményeket vehessenek át, 2017-ben a fenntartói jog mellett a vagyonkezelői jogot, tavaly pedig a tulajdonjogot is át lehetett venni.

– fogalmazott. Hozzátette: ahhoz, hogy az intézmények megfelelő állapotba kerüljenek, minden évben legalább négy-öt intézmény generálfelújítására van szükség a több más apróbb felújítási munkák mellett. Ezzel 15 éven belül el lehet jutni odáig, hogy minden intézmény fel legyen újítva - mondta. Kitért arra is, hogy a kimlei intézmény azon nyolc nemzetiségi önkormányzat által fenntartott oktatási intézmény közé tartozik, ahol két nemzetiségi nyelvet tanítanak, a német mellett horvátot is. Csizmazia Roland, a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola intézményvezetője elmondta, hogy a tavaly elkezdett energetikai korszerűsítést folytatják a felújítási támogatási összegből.

Forrás: MTI, kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.