Pesti Srácok

Nem jelenik meg a korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság előtt a volt dél-afrikai elnök

null

Nem jelenik meg a vizsgálóbizottság előtt a korrupciós vádak miatt bírósági eljárás alatt álló Jacob Zuma volt dél-afrikai államfő – jelentették be hétfőn az ügyvédei. A jogi képviselők szerint védencüket szabálytalan módon szólították fel a hétfőn kezdődő, öt napon át tartó kihallgatásokon való részvételre. A vizsgálatot vezető Justice Raymond Zondo délután jelenti be, hogy milyen lépéseket tesz amiatt, hogy a volt elnök nem működik együtt.

Zuma a bizottság 2018-as megalakulása óta csupán kétszer jelent meg meghallgatáson, de egyik alkalommal sem tett vallomást. Az ország alkotmánybírósága idén januárban hozott döntése azonban kötelezte arra, hogy együttműködjön. A bizottság már több korábbi minisztert és üzletembert meghallgatott a korrupciós ügyek kapcsán. Az országot 2009 és 2018 között vezető Zumát egyebek között csalással, pénzmosással és zsarolással is vádolják. Az egykori államfő az ellene felhozott vádakat politikai indíttatásúnak nevezte, és tagadja, hogy bűncselekményt követett el. Zuma 2018. februárjában pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nyomására lemondott, hogy megelőzze leváltását. Utódja, Cyril Ramaphosa igyekezett visszaállítani az ANC jó hírnevét, egyúttal a befektetők Dél-Afrikába vetett bizalmát, és határozottabb fellépést ígért a korrupció ellen, ám saját pártján belül összetűzésbe került az ANC Zumát támogató frakciójával. A volt elnök egyik fia, Edward Zuma hétfőn összeesküvésnek nevezte a vádakat, és azt rótta fel a hatóságoknak, hogy a vizsgálat során másként bántak apjával, mint a többi tanúval.

Forrás: MTI ; Fotó: Veli Nhlapo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.