Pesti Srácok

Német miniszter: bátorítóak a Szputnyik V hatékonyságáról közölt adatok

null

Bátorítóak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltóanyag hatékonyságáról szóló adatok, amelyeket azonban be is kell nyújtani az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) ahhoz, hogy a terméket használhassák az Európai Unióban (EU) – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter szerdán, Berlinben.

Jens Spahn a Europe 2021 című nemzetközi fórumon elmondta, hogy az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő EMA-nál lefolytatandó engedélyeztetési eljárásban kell megítélni, pontosan mennyire biztonságos és hatékony az orosz fejlesztésű vakcina. Kifejtette, hogy a Szputnyik V gyártása "sokkal összetettebb" folyamat, mint a már forgalmazási engedéllyel rendelkező vakcináké. Ismertette, hogy Oroszországból felkérték a német kormányt, vizsgálja meg, van-e Németországban vagy máshol az EU-ban a termék gyártására alkalmas kapacitás.

– mondta. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Handelsblatt című üzleti lap, a Wirtschaftswoche című gazdasági hetilap, a Die Zeit című politikai hetilap és a Der Tagesspiegel című politikai napilap közös online fórumán arról is szólt, hogy szerinte külpolitikai törekvéseket lehet kimutatni a Szputnyik V EU-s gyártására és piaci bevezetésére irányuló moszkvai kezdeményezés mögött. Mint mondta, a Kreml "nagyon intenzíven" használja külpolitikájában a hazai fejlesztésű vakcinát, holott még nem gondoskodott arról, hogy az egész orosz lakosság lehetőséget kapjon a SARS-CoV-2 elleni védőoltás megszerzésére.

PestiSracok facebook image

A Szputnyik V-t Németországban az IDT Biologika nevű társaság gyárthatja, amely a Szász-Anhalt tartományi Dessauban működtet oltóanyaggyártó üzemet. Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök egy keddi nyilatkozatában meg is erősítette, hogy a vakcina fejlesztői felvették a kapcsolatot a céggel. Mint mondta, a kormány nyitottan, "tabuk nélkül" közelíti meg az ügyet, mert azt vallja, hogy mindent támogatni kell, ami segít a járvány legyőzésében. Jürgen Betzing, az oltóanyaggyártás globális piacán a legfontosabb szereplők között számon tartott IDT Biologika ügyvezető igazgatója a Mitteldeutsche Zeitung című térségi lapnak elmondta, hogy legalább négy-öt hónapig tartana a Szputnyik V gyártásának előkészítése. Kiemelte, hogy a társaság szaktudása és kapacitása iránt igen komoly a kereslet. Ezt jelzi a többi között, hogy részt vesznek az AstraZeneca amerikai gyógyszeripari óriásvállalat SARS-CoV-2 elleni vakcinájának gyártásában és csomagolásában. Az első nyolcmillió adag oltóanyagot már ki is szállították a dessaui üzemből.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.