Pesti Srácok

Olaszországban a jobb- és baloldal is támogatja Mario Draghit, mégsem akarnak egy kormányban lenni

Olaszországban a jobb- és baloldal is támogatja Mario Draghit, mégsem akarnak egy kormányban lenni

A parlamenti pártok mindegyike feltételekkel ugyan, de támogatja a kormányalakítással megbízott Mario Draghit, aki szombaton zárta le a politikai erőkkel tartott konzultáció első körét. Egyedül a Giorgia Meloni vezette jobboldal mond nemet. Az Európai Központi Bank egykori elnöke saját iroda hiányában a római alsóházban folytatta a kormányalakítási egyeztetést. Az egymás után fogadott pártküldöttségek sorát a Matteo Salvini vezette Liga és az január 19-ig kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) zárta; az utóbbi delegációját az alapító Beppe Grillo vezette.

Matteo Salvini a Draghival tartott találkozót követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Liga nem szabott feltételeket, nem kért miniszteri posztokat, és nem emelt vétót semmilyen más párt esetleges kormányzati részvételével szemben. Salvini arra utalt, hogy a baloldali pártok nemet mondtak a Ligával közös kormányzásra.

– jelentette ki Matteo Salvini. Hangoztatta, hogy a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válsághelyzetben a Liga teljes szerepet kíván vállalni, és külső támogatás helyett kész aktív kormányzati munkát végezni.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a Liga vezetője. Salvini megjegyezte: a jobbközép koalíció vezetőjeként inkább részt vesz a kétszázmilliárd eurónyi gazdasági helyreállítási források megfelelő felhasználásában, mint hogy messziről szemlélje ezek szétosztását. Egyetlen feltételként Matteo Salvini azt szorgalmazta a leendő miniszterelnöktől, hogy ne emelje az adókat.

Sajtóértesülések szerint, ha részben szakértői, részben politikai kormány alakul, a Liga képviseletében Giancarlo Giorgetti, Salvini jobbkeze juthat tárcához. A Liga képviselőházi frakcióvezetője, Riccardo Molinari viszont úgy nyilatkozott, hogy a párt Matteo Salvinit jelöli miniszternek. A jobbközép koalícióhoz tartozó Hajrá Olaszország (FI) támogatásáról biztosította Mario Draghit már pénteken. Egyedül a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) mond nemet választásokat szorgalmazva. Meloni szombati sajtónyilatkozatában azt hangoztatta:

Elemzők szerint a felmérésekben folyamatosan erősödő, 16 százalék körüli FdI az új kormánnyal szembehelyezkedve növelheti a támogatottságát. A Liga kockáztat, és szavazókat is veszíthet, de Matteo Salvini a közgazdász Mario Draghi támogatásával adhat intézményes elismerést pártjának a nemzetközi és európai politikai színtéren. A Liga vezetője Mario Draghi mellett készülhet fel a következő választásokon célba vett miniszterelnöki szerepre.

Az Öt Csillag Mozgalomnak szombat reggel a mozgalomból lett párt alapítója, Beppe Grillo humorista tartott egyórás motivációs előadást a kormányból kiesett párttagok ösztönzésére. Ezt követően a párt Grillo vezette küldöttsége Mario Draghival egyeztetett. Az M5S is támogatja az alakulóban levő kormányt azzal a feltétellel, hogy a lemondott miniszterelnök, Giuseppe Conte miniszteri posztot kap, és az M5S-é lesz a környezetvédelmi tárca. Vélemények szerint Mario Draghi számára nem lesz könnyű feladat egy csapatban összefogni a Ligát és a baloldali Demokrata Pártot (PD). Egyedül az M5S-nek mindegy – vélték a kommentárok –, mivel a Ligával, majd a PD-vel is kormányzott. A Liga részvételének híre azonban az M5S és a PD tagságában is tiltakozási hullám indult. Draghi úgy nyilatkozott a tárgyalások után, hogy "rám vár a tárgyalások összegzése, a pártok pedig majd a parlamentben mondanak véleményt". Mario Draghi hétfőn a szakszervezetekkel egyeztet, majd újabb konzultációs kört tart a pártokkal. Előrejelzések szerint legkésőbb szerdán mutathatja be kormányalakítási elképzeléseit az államfőnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.