Pesti Srácok

Orbán: aki gyors, életet ment, aki lassú, életet veszít (videó!)

A gyorsaságot nevezte a legfontosabbnak a koronavírus elleni vakcina beszerzésében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, Budapesten, miután tárgyalt cseh kollégájával, Andrej Babišsal.

– fogalmazott a közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet Brüsszelre várni, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú.

PestiSracok facebook image

– mondta a kormányfő, miután megosztotta cseh hivatali partnerével az orosz és a kínai vakcina beszerzésével és vizsgálatával kapcsolatos magyar tapasztalatokat. A miniszterelnök jelezte, hogy Szerbiában már tömegesen alkalmazzák a kínai és az orosz oltóanyagot, ezért megosztották a Szerbián keresztül gyűjtött tapasztalatokat is. Kiemelte, hogy a magyarok európai mértékben is kiemelkedő arányban tartják be a szabályokat, ami összefügghet azzal, hogy nemzeti konzultációt folytattak a korlátozásokról. Így lesz a nyitásnál is – erősítette meg –, egy újabb, február közepétől március elejéig tartó konzultáción kérdezik majd meg az embereket például arról, hogy egy vagy több lépésben történjen-e a nyitás, mindenkire kiterjedjen vagy csak egy bizonyos körre. Orbán hozzátette, hogy Andrej Babišsal szemben van egy előnye: az, hogy neki nem koalíciós kormányt kell vezetnie, így a döntéshozatal gördülékeny lehet.

Sikereket könyvelhetnek el a V4-ek

A tárgyaláson beszámolt cseh kollégájának arról is – folytatta a kormányfő –, hogy Magyarország megindította a gazdaság-újraindítási akciótervet. Arról is beszélt, hogy a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) gazdasági értelemben nagyon szép reményekkel jöhetnek ki a járvány okozta megpróbáltatásból, és a korábbiaknál is gyorsabban csökkenthetik "azt a lemaradást, amit a történelem ránk mért".

– hangsúlyozta Orbán Viktor Csehországról szólva. Arra is kitért, hogy Csehországban a legalacsonyabb a munkanélküliség Európában, őket követi Németország, majd Magyarország a harmadik a sorban.

Orbán Viktor magyar (j) és Andrej Babis cseh miniszterelnök (b) közös sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten, a Karmelita kolostorban 2021. február 5-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor méltatta továbbá a cseh demográfiai helyzetet, azt, hogy – Magyarországgal ellentétben – Csehországban az elmúlt 20–30 évben több, mint félmillióval nőtt a cseh állampolgárok száma.

A vakcinakérdést nem kell átpolitizálni

Orbán Viktor kérdésre arról is beszélt, hogy most vakcinát kell szerezni, és nem most kell megvitatni azt a kérdést, hogy lehetett volna-e jobban, gyorsabban vagy másképpen tenni ezt az unióban. Hozzátette: nem érdemes sem a vakcina, sem a védekezés kérdését átpolitizálni. Az orosz vakcinát firtató felvetésre a kormányfő azt felelte: az ezzel kapcsolatos bizalmatlanságot majd az idő megoldja. Elmondta továbbá, hogy egyelőre több az oltásra regisztráltak száma Magyarországon – és az oltási kapacitás is nagyobb –, mint a vakcina.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.