Pesti Srácok

Salvini: a határokat védtük, életeket mentettünk

Salvini: a határokat védtük, életeket mentettünk

Olaszország korábbi és jelenlegi migrációs politikájáról szólt pénteken a Gregoretti-ügyben Matteo Salvini újabb bírósági tárgyalása, amelyet követően a jobboldali Liga párt vezetője azt hangoztatta: a tanúként meghallgatott politikusok kijelentései megerősítették, hogy belügyminiszterként azt cselekedte, amit a törvény lehetővé tett és amit az olaszok elvártak a kormánytól.

– mondta Salvini a cataniai Cicocca börtön bunkerterménél rögtönzött sajtótájékoztatóján.

Az október 3-án kezdődött előzetes bírósági eljárás amiatt indult, hogy 2019-ben akkori belügyminiszterként Matteo Salvini nem engedélyezte a partraszállást migránsok egy csoportjának a Gregoretti olasz hadihajóról Szicílián. A pénteki negyedik ülésen tanúként hallgatták meg Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert, aki 2019 szeptemberében Salvinitől vette át a tárca vezetését, valamint Luigi Di Maio akkori és jelenlegi külügyminisztert. Salvini védőügyvédje, Giulia Bongiorno szerint a tanúk kijelentései megerősítették: Giuseppe Conte első kormánya idején a migránscsoportok esetleges feltartóztatásáról vagy partraszállásának engedélyezéséről a kormány közösen hozta meg döntéseit.

PestiSracok facebook image

Újságírói kérdésre válaszolva Matteo Salvini kijelentette, hogy az új miniszterelnök, Mario Draghi migrációval kapcsolatos álláspontja összhangban van a Liga politikájával. Draghi az első parlamenti beszédében a legalitást és a biztonságot tiszteletben tartó migrációról beszélt.

– hangoztatta Matteo Salvini. Hozzátette: a jobboldali Liga büszkén vesz részt a Draghi-kormány munkájában egy komoly európai migrációs politika érdekében. Azt mondta, Olaszországnak ugyanúgy kell eljárnia, ahogyan Németország vagy Franciaország teszi.

– tette hozzá. Akkori belügyminiszterként Matteo Salvini öt napig nem engedélyezte a bevándorlók partraszállását a Gregorettiről, amíg a kormány nem egyeztetett szétosztásukról az európai uniós tagállamokkal.

Matteo Salvinivel szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása, valamint nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de az illetékes ügyészség nem kezdeményezett vádemelést. Salvini bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civil szervezetek szorgalmazták. Utóbbiak jogi képviselete kérelmezte, hogy a bíróság hallgassa meg Luca Palamara volt bírót, akit kizártak a szakmai testületből, miután lehallgatott telefonhívásaiban elismerte, hogy politikai nyomásgyakorlásra indítottak vizsgálatot Matteo Salvinivel szemben. A bíróság korábban már meghallgatta Danilo Tonitelli korábbi infrastrukturális és közlekedési minisztert és Elisabetta Trenta egykori védelmi minisztert. Az akkori miniszterelnök Giuseppe Contét január 28-án a római kormánypalotában hallgatták meg, és hangsúlyozta, hogy a migránsok feltartóztatását érintő döntéseket kormányszinten hozták meg. A bíróságnak húsvétig kell döntenie, hogy megalapozottnak tartja-e a Matteo Salvinivel szembeni bírósági tárgyalás megindítását vagy sem.

– mondta Matteo Salvini.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.